Legfelső bíróság: hallgasd meg!

Az EFF (Electronic Frontier Foundation) feltette az MGM-Grokster per kilencedik meghallgatásának felvételeit az Internetre mind MP3 mind Ogg-Vorbis formátumban, továbbá annak (angol nyelvű) átiratát is. (Ez utóbbit a Groklaw készítette.)

A felvételen jól hallható, ahogy a zeneipar képviselője kifejti, hogy a Grokster-szerű programok felelősek a jogszerűtlen letöltések 90%-áért és az ő szervezetük (RIAA) képviseli az amerikában eladott lemezek 90%-ának tulajdonosait. Ez az érvelés persze nem tudom, hogy állja meg a helyét, hiszen könnyen mondhatnánk azt is, hogy az Aol a felelős a jogsértésekért, vagy éppen azt, hogy az RIAA tagjai piaci pozíciójukat kívánják megerősíteni a független előadókkal, vagy kisebb kiadókkal (10%) szemben, akiknek esetleg gigantikus marketingköltségek hiányában a fájlmegosztás lenne az egyetlen népszerűsítő közeg.

Kapcsolódó bejegyzések