2005. február. archívuma. Page 2 of 3



Feljelenthetsz, de mindenkit nem kaphatsz el

Nemrég megjelent egy paródialap a Lokitorrent mostani állaptáról, érdemes megnézni nagyon érdekes. Az oldal azt hangoztatja, hogy a szövetségnek ideje lenne rájönnie, hogy a víz az úr és ahelyett, hogy kriminalizálná a saját vevőit inkább azon kéne munkálkodnia, hogy azokat jobban kiszolgálja.

Feltörték a Napster DRM-jét

A Tech-recipes közzétett egy leírást arról, hogy a Napster digitális másolsávédelemmel ellátott fájljaiból hogyan lehet egyszerű wav (ergó mp3, ogg) fájlokat csinálni. A Napster még nem reagált az esetre. A cég számára ez valószínűleg azonban jelentős probléma, mivel a Napster az első, aki nem számonként, hanem időtartamra kínál előfizetést.

DMCA Svédországban

Az egyik legismertebb torrent oldal ismét DMCA figyelmeztetést kapott. A probléma csupán az, hogy a lap svéd. Ez nem az első alkalom, hogy ilyen eset történik, sőt ennek az oldalnak sem ez az első. Az előző levélhez válaszában a lap adminisztrátora egy térképet és néhány keresetlen szót is csatolt. (A térképen bejelölte a USA és Svédország jogi hatályait.) Vélhetően ez nem az első alkalom, hogy amerikai ügyvédek az ottani jogot próbálják a világ más részein érvényesíteni. A DMCA (Digital Millenium Copyright Act) amúgy arrafelé sem túl népszerű, a legfinomabb jogi érvelés szerint is ütközik az alkotmánnyal. A kapcsolódó törvényhez hasonló rendelkezés Magyarországon is van (2001. évi CVIII. törvény), ám az a józan ész határain belül marad.

A TV-Swarm ideiglenesen leállt

A TV-Swarm (Efnet) azzal szerzett magának hírnevet a többi tévés torrentoldal között, hogy nemcsak a bevállt hdtv-rippeket, hanem a HR-HDTV rippeket is közölte, így lehetőség nyílt arra, hogy a legújabb epizódokat bárhol a világban 5.1-es hanggal és nagyfelbontású képpel élvezhessük (A DVD-nél akár ötször jobb minőségben). Az oldal az ideiglenes leállást a Lokitorrent esetével indokolja. Arról hogy az oldal mikor lesz újra elérhető nincs információm.

Az Internet az IIPA legnagyobb ellensége

A nemzetközi szerzői jogi szövetség az internetes fájlmegosztást tekinti első számú ellenségének, a kalózdvdk előtt. Ez már csak azért is érdekes mert a kalózmásolatokat pénzért árusítják nagyobb bűnszövetkezetek, míg a fájlmegosztásnál egy kósza fillér sem kerül elő és az elkövetők egyszerű hétköznapi becsületes emberek. Míg az illegális dvdk esetében a bevétel nem a jogtulajdonoshoz, hanem a bűnszövetkezetekhez kerül, addig a fájlmegosztás esetében a jogtulajdonos nem esik el semmilyen összegtől. A 301-es különleges jelentés amúgy gazdasági szankciókkal fenyegeti meg a legérintettebb országokat. Érdekes módon ezek közt azonban nem szerepel egy olyan sem ahol a fájlmegosztás mértéke jelentős lenne (pl.: USA, UK, Hollandia stb.). A jelentés óriási számokat emleget, amelyektől a jogtulajdonosok - állítólag - elestek. Ezeket nem tudom mi alapján számolták ki de ha feltételezzük, hogy ez az összeg nem tűnik el, akkor az elmúlt két évben a szórakoztatóipar relatív üzleti befolyása megtízszereződött. Hiszi a piszi…

Blokkoljunk minden videót!

A Royal Philips Electronics új módszere Hollywoodban nagy örömtáncot váltott ki sokan tették le voksukat az új elképzelés mellett, ami teljesen meg tudja gátolni az “illegális tartalmak” terjedését az Interneten. Mindenki kapaszkodjon meg! Az elképzelés a következő az ISP azonosítja, hogy két gép között egy videófájl átvitele zajlik és blokkolja a kapcsolatot. Gratulálok! Ezzel sok probléma van (attól a nyilvánvaló eszemntségtől eltekintve is, hogy nekiállnának minden videó jellegű adatátvitelt blokkolni) legfőképp az, hogy nem megvalósítható, egy ilyen rendszert a legbénább kódolási módszerrel ki lehet játszani, még a kulcsos baromkodások se kellenek hozzá. Hollywood azzal érvel, hogy az amerikai egyetemekben is hasonló technológiával szűrnek és lám működik 98%-al csökkent a médiafájlok forgalma. Az persze senkinek nem tünt fel, hogy ugyanennyivel nőtt a titkosított csatornákon átvitt adatmennyiség is. A diákoknak nem kellett sok idő, hogy megtalálják bármelyik programban a “csak titkosított átvitel” gombot. Ha ez a módszer elterjed biztos vagyok benne, hogy ezentúl alapbeállításként be lesz kapcsolva.

Fingás a viharban

Ez a nagyszerű cím Jon Newton újságírótól származik; ő így értékelte az iTunes “sikerét” hogy az másfél év alatt elérte a 250 millió számletöltést. Ez kevesebb mint a fele annak a mennyiségnek ami hetente “megfordul” az interneten. Ez és a nevetségesen magas árak ellenére is az Apple üdvöskéje kategóriáján belül erősen piacvezető, majdnem 90%-os részesedéssel.

Boszorkányüldözés

Definíció: Felkutatása és zaklatása a másképp gondolkodóknak. (forrás: dictionary.com)
Definíció 2: Olyan mozgalom, amelynek célja, hogy vélt vagy valós sérelmekért olyan személy(eke)t vagy szervezetet tegyenek felelőssé, amelynek ahhoz semmi köze nincsen. […] A Folyamat során a cél nem a sérelmek megoldása, hanem a koholt felelősök ellehetetlenítése. […] Módszerei inkább az uszítás és az egyszerű (témához nem értő) emberek megindítása a mozgalom mellett, mint a békés megoldáskeresés. (forrás: wikipedia)

Azt hiszem ezt a fogalmat még hallani fogjuk.

Lokitorrent - szívás vagy sem

Kicsit tétlenül álltam a mai hírek előtt, egyrészt megtaláltam a postaládámban az MPAA sajtóközleményét ami kb. annyira megbízható forrás, mint a Kádesi csata jegyzőkönyve, tele van olyan részekkel, mint “gyors és teljes győzelem”, meg “elfuthatsz, de nem bújhatsz el”, néhány “A filmlopás nyomot hagy maga után” stb. Másrészt meg találtam összevissza irogatásokat, amik semmit sem mondanak, de úgy tűnik volt valami jelképes megegyezés, illetve a bíró kötelezte a Lokitorrentet a szervernapló kiadására. Ez persze szívás (erre utal gondolom a “Stealing movies leaves a trail” mondat, ami rohadt vicces…), de mire kielemzik azt a sok adatot az sok idő, másrészt meg mit kezdenek vele. Wowww… van kétmillió nevünk akik filmeket töltöttek le… hűha…
Ja ezt látnotok kell: lokitorrent.com

Megjelent a LimeWire 4.4

Nagy változások, de inkább csak elméletben. Talán ez a legmegfelelőbb összefoglalása a LimeWire ujdonságainak. Végre rendes update program, UPnP támogatás és Creative Commoms licenszek kezelése. Na ez utóbbi az eddig szokatlan. A fájlok fejlécéből a program kiolvassa (ha rendelkezésre áll), hogy az milyen felételek közt használható fel. Ez megjelenik a keresési eredményeknél és még sok más helyen is.
Kisebb változások vannak még a teljesítmény terén is, a program átláthatóbb és megbízhatóbb lett.
Ez a változat is teljesen “tisztán” érkezik mindenféle szemét nélkül.