Mi ez?![email]()
Bármely internetfelhasználónak lehetővé teszi, hogy bármilyen üzenetet vagy adatot elküldjön egy bármely másik internetfelhasználónak.
Feltalálás
Az emailt a 60-as évek közepe felé kezdték az USA hadseregében használni, de a technológia sokat fejlődött azóta. Az email szinte mindegyik feljett kommunikációs rendszerben megtalálható volt így az Internet elődjének tekinthető ARPAnet-ben is. Az Internet civil elterjedésének is az egyik fő mozgató eleme volt. A modern email kifejlődése pont az internetes közösségeknek köszönhető. A módszerek szabványosítása a korai 80-as években történt a IETF javaslata alapján.
Mit tett lehetővé
Lehetővé teszi a rutinjellegű azonnali kommunikációt a világ bármely két arra alkalmas eszköze között, így nagy mennyiségű terhet hárítva el a postai ill. a telefonos szolgáltatásoktól. Jelentősen felgyorsítja az üzleti és a magánjellegű kommunikációt.
forrás: Electronic Frontier Foundation
A Cornell Egyetem (New York) kutatása szerint a fájlcserélő hálózatokon előforduló fájlok 50%-a spam, azaz, nem az aminek látszik. Sok módszer van ennek a megfékezésére, például a gyorslinkek, vagy az értékelő rendszer. A LimeWire legújabb változata ezt fejlesztette tovább. Külsőre ez is nagyon hasonlít az eddigi módszerekre (pl.: G2 szabvány), de van egy fontos eltérés: a régebbi megoldás szerint én értékelek egy fájlt és amikor azt nálam keresik (akár megvan e még akár nem) én átadom az értékelést. Az új módszer viszont az értékelést magát is a hálózatban tárolja akár az azonosítót vagy más fontos adatokat. Azaz, amikor én elkezdek keresni azonnal hozzáférek egy jelentősebb értékeléshez nem csak 2-3 ember véleményéhez.
Mi ez?
Ez a gép a televízióban sugárzott anyagokat tudja rögzíteni illetve azokat, vagy a mások álltal rögzített, vagy árusított másolatokat visszajátszani.
Feltalálás
Ugyan a színes felvételek mágnesszalagon tárolásának elgondolása már 1958 óta létezett, a nagyközönség körében mégiscsak 1978-ban kezdett elterjedni. A Sony betamax terméke megvédte magát a bíróságon, és kicsikarta a Betamax döntést, amely kimondja, hogy a kiadók nem tehetnek semmit a rögzítések miatt a céggel. A sors iróniája, hogy a Betamax szabályosan kiszorult a piacról, mivel nem adtak ki rajta semmit, egyszerűen azért, mert a szalagnak túl jó minősége volt és szinte tökéletes másolatokat lehetett készíteni vele.
Mit tett lehetővé
A Videó megadta a lehetőséget a szabadabb időbeosztásra, a szabadidő,
vagy éppen a munka jobb megszervezésére és megteremtette az “otthoni szórakoztatóipart”. Irónikus, hogy a videó legnagyobb nyertesei az az ellen lázongó stúdiók lettek, akik bevételeik felét ezen technológiának (és később megjelent utódainak) köszönhetik.
forrás: Electronic Frontier Foundation
Mi ez?
Ez a módszer lehetővé teszi a teljesen független, közvetítők nélküli információátadást. A blogok ezen kívül lehetőséget adnak, más lényegesnek tartott információk kézi vagy teljesen automatikus azonnal átvételére is.
Feltalálás
Az első blog az 1994-ben megjelent “Justin’s links” volt Justin Hall szerkesztésében. Az első kifejezetten blogos eszközök 1999-ben jelentek meg.
Mit tett lehetővé
Emberek tízmilliói szerkesztenek blogokat és élik meg a “személyes kiadás forradalmát” ahol a szabad vélemény-nyilvánításnak nincsenek határai. A blogok lehetővé teszik az információk első kézből való megszerzését. A hajléktalanok helyzetéről egy hajléktalan blogja, az iraki háborúról az iraki katonák blogja, és a politikáról a politikusok blogjai. A világ bármely közegében van valaki, aki az érdeklődőknek első kézből adja a legmegbízhatóbb információt.
forrás: Electronic Frontier Foundation
Mi ez?
Ez a technológia lehetővé teszi hogy egy tökéletes másolatot, bármely digitális adatról századmásodpercek alatt bárhova a világon eljuttassunk,
földrajzi helyzettől, technológiai helyzettől, vagy az adat mibenlététől teljesen függetlenül.
Feltalálás
1981-ben a DARPA kutatói feljesztették ki a Dél-Kaliforniai egyetemen, az Információs Intézetben.
Mit tett lehetővé
Az egész Internet alapja.
forrás: Electronic Frontier Foundation
Mi ez?
Ez a gép egyszerűen lemásolja egy papír tartalmát egy másik lapra. Esetleg felnagyít, lekicsinyít, megváltoztatja a színeket.
Feltalálás
A “Xerográfiát” avagy a másolást elektromos töltés segítségével 1937-ben fedezte fel egy joghallgató Chester Carlson.
Mit tett lehetővé
Forradalmi változásokat a kiadásban, a művészetben, a tanításban, az üzeti életben. Egész egyszerűen azzal, hogy másolatokat készít az irodai (és még sok más) munka elengedhetetlen eszköze lett.
forrás: Electronic Frontier Foundation
Nemrég a stúdiók még egy másik harcot vívtak. Az akkor megjelent új termék a videómagnó volt a célpontjuk. Ugyanazokat a módszereket használták akkor is mint ma a fájlmegosztás tekintetében. Akkor az egész cécót a legfelső bíróság “Betamax döntés” -e zárta le, amely kimondja a ma már nyilvánvalót: a technológiai termékek előállítói nem felelősek az azok segítségével elkövetett szabálytalanságokért, tehát a Sony nem felel azért mert a felhasználók felveszik a tévéműsorokat. (Bizony, ez is lehet illegális, ha kódolt adásból tesszük.)
A stúdiók nemsokára a Fájlmegosztás (egész pontosan a Grockster) ellen vonulnak. Néhány nap múlva elkezdődik a folyamat, amely két részre bontotta a társadalmat. A jogtulajokra, és az alkotókra, hiszen a betamax döntés garantálja, hogy ez a világ működhet, hogy az eutóbalesetek után nem az autómárka lesz a felelős, és nem az MIT-t perelik a spam-ek miatt.
Az EFF a március 29.-i meghallgatásokig minden nap közzétesz egy berendezést amelynek léte csak a Betamax döntéstől függ, ha azt eltörölnék nagy valószínűséggel a termék is eltünne a piacról. Ezt a listát én is itt át fogom venni (magyarul).
Fiona Apple “Extraordinary Machine” című albuma már két éve elkészült, de a Sony/Epic nem adta ki (holott kizárólagos kiadási szerződése van az énekesnővel), mivel “nem volt pontosan olyan mint Norah Jones és mivel ők egyszerűen céges robotok” (Mark Morford). Ennek ellenére az album valahogy kiszivárgott a stúdió falai közül és az End 107.7 (Seattle) rádióadónál, meg persze a fájlmegosztó hálózatokon kötött ki. Azóta ez az egyik legnépszerűbb album az Interneten és több rádió illetve zenetévé kívánságlistáján is. Ők persze nem adhatják le, de bárki akinek van internete megszerezheti és meghallgathatja a cd minőségű mp3-nak köszönhetően, mondjuk innen.
2005. 3. 17.
címkék: nincsenek
“Sok ember úgy véli, hogy ez nem olyan rossz: olyan, mint a rádióból felvenni. Igazából az a káros ha látják, hogy egy ipar nekiáll pereskedni a saját ügyfeleivel.” – egy angol lemezkiadó vezetője
Svédországban érdekes módon működik az internetes világ, a két “rivális szervezet” a kalózkodás elleni szövetség (Antipiratbyrå) és a kalózszövetség (Piratbyrån - többek közt az ő nevükhöz fűződik a Pirate Bay) kifejezetten többesélyes médiaharcot vív, mindenki a saját eszközeivel. Tegnap az SVT svéd állami tévé egy nyilvános vitát rendezett a kérdésben ahol mindkét fél képviselői megjelentek. A legérdekesebb dolog mégsem a stúdióban történt.
A műsor készítői akárcsak minden hasonló műsorban feltettek egy kérdést a nézőknek amire lehetett szavazni: “Ön szerint a filmek és zenék letöltése jó e legálisan?” . Az anti-pb. képviselője előadta álláspontjukat, hogy szerintük a letöltést is büntetni kéne. (Bizony ennek a médiaharcnak az is eredménye, hogy az emberek értenek a témához nem lehet üres, vagy hamis frázisokkal átverni őket.) a Pb képviselői meg előadták, hogy a kanadai példát kéne követni és a magáncélú jóhiszemű feltöltésenek sem kéne illegálisnak lenniük, a nézők meg szavaztak, de nem is akárhogyan a műsor végéig beérkezett 66 ezer szavazatból, mindössze 1600 szerint kéne a letöltéseknek illegálisnak lenniük.
forrás: P2P Consortium
Utolsó megjegyzések