2005. december. archívuma.

T-Spam 4


Aki
régebbóta olvassa ezt a blogot az bizonyára emlékszik a T-Spam sorozat
többi tagjára. Azóta persze voltak fejlemények az ügyben, csak kicsit
lecsillapodtam… naivitásomat és idealizmusomat elnyomták a gonosz
megacégekről keringő sztereotípiákat megerősítő felismeréseim.

Az alaptörténet az volt, hogy a T-online nekiállt kéretlen
reklámleveleket küldeni, sőt ezen felül a T-Kábel nevű cég reklámjai is
eljutottak hozzám, arra a címre, amit én még soha nem használtam és
egyedül a T-online és én ismerek.

Az első esetben
nyilvánvalóan arról van szó, hogy a cég saját ügyfeleire más terméket
is rá akar sózni. A T-Kábeles eset ennél sokkal gonoszabb. Itt két
lehetőség áll fennt. (a) A T-online elküldi az ő reklámjaikat is. Ez
ebben az esetben persze sokkal etikátlanabb, mintha a saját leveleiket
küldték volna el, de ez inkább tartozik a cégbíróság vagy bármi más
szervezet kartellügyekkel foglalkozó részlegére mint ide. (b) A
T-online átadta az emailcímet a T-Kábelnek, ami azért elég durva, lévén
a cégjegyzék szerint két teljesen független cégről van szó.

Felháborodásomban mindenkinek írtam, hogy ez így nem tisztességes stb.
Néhány nappal később a T-online munkatársa válaszolt egyik levelemre,
amelyben rendkívül diplomatikusan tudatta, hogy

(a) ők senkinek nem adták ki az adataimat
(b) ők nem küldenek ilyen leveleket
(c) Én vagyok a seggfej

Ezzel a nyilvánvaló hazugságtól és mellébeszéléstől eltekintve még meg
is voltam elégedve, mert elég meggyőző volt azon a téren, hogy ilyen
nem fog többet előfordulni…

Nem is fordult elő, még vagy egy
hétig, amikor minden gond nélkül újabb levelet küldtek, amelyben a
“T-online Téka” nevű szolgáltatást reklámozták. De igazából nem is ez
háborított fel, hanem az, hogy visszaírt a T-Kábel is (~két hét
késéssel). Ugyan elítélendőnek tartom és minden porcikám tiltakozik az
ellen, hogy egy magánlevelet leközöljek, most mégis ezt fogom tenni… (a név eltakarásán és a lábléc kivágásán kívül semmit nem módosítottam vagy töröltem)

Tisztelt Tóth Úr!

Köszönjük megkeresését, melyre ezúton szeretnék válaszolni.

Panaszát továbbítottuk az illetékes kollegáknak.

Megértését és türelmét addig is köszönjük!

Üdvözlettel:
V*** E***
T-Kábel ügyfélszolgálat

Azt hiszem nem kell kommentet hozzáfűznöm, hogy mindenki lássa a helyzet komolyságát…

Az első megegyezés a Sony-DRM ügyben

Megszületett az első megegyezés amerikában a Sony DRM kapcsán. A Girard
Gibbs & De Bartolomeo vs Sony BMG és First 4 Internet és SunnComm
ügyben igencsak gyorsan próbál intézkedni a Sony. A megegyezésben elég
sok semmiség mellett több hosszú távú ponton is enged a cég, azaz
megigéri, hogy legközelebb nem követ el hasonlókat.

A megegyezésnek még át kell esnie néhány formalitáson, de valószínűleg
lényegi változtatásra nem kerül sor a “class-action” perben. (Ez azt
jelenti, hogy az eljárást az összes érintett nevében indították.) Több
más per is folyóban van a Sony ellen ezügyben. Ez a mostani
természetesen csak az amerikai fogyasztókat érinti.

A
sértettek kompenzációjaként (ugyan a törvény szerint akár fejenként
milliós tételek is kiperelhető lennének belőle) a Sony minden érintett
lemezért felajánl egy védelem nélküli változatot és vagy egy másik
(ajándék) lemezt (max. 7 50 USD értékben),
vagy három album ingyenes letöltését. Ez utóbbi lehetőség csak a
kiválasztott online üzletekben (~Sony partnerek pl.: iTunes) lesznek
elérhetőek csak a kiválasztott 200 szám közül.

Szerintem érdekes kérdés, hogy a cég milyen számokat fog
kiválasztani… ha ugyanis szar számokat választanak ki az emberek
valószínűleg kevésbé maradéktalanul fogják kihasználni a keretet, ha
viszont jókat, akkor többen fogják ezt választani a költségesebb
ingyenalbum helyett. (A jó taktika szerintem az lenne, ha minden
műfajból felkerülne egy nagyon jó album és az összes többi kivételesen
válogatott szemét lenne…)

Persze ez az egész csak azokra
vonatkozik, akik veszik a fáradtságot és beviszik a megvásárolt
“veszélyes” lemezt, ami várhatóan csak néhányezer lesz a majd’
hárommillió érintettből.

Ezen felül a cég beleegyezik a következőkbe:

  1. Nem használja többet az érintett technológiákat (XCP, Media Max)
  2. Többet nem csinál olyat, hogy a felhasználói szerződés tagadása esetén is telepíti a másolásvédelmet
  3. Megbizonyosodik arról, hogy az uninstaller elérhető a felhasználók számára
  4. Tájékoztat minden frissítésről és azok “mellékhatásairól”
  5. Megbizonyosodik arról, hogy az EULA egyértelműen rögzíti a szoftver funkcióját és rendeltetését (… “érthető angol nyelven”)
  6. Független vizsgálókkal ellenőriztet minden későbbi EULA-t
  7. Biztonsági szempontokat is figyelembe vesznek másolásvédelmi technológiák esetében
  8. Csak annyi személyes információt rögzít, amennyi valóban szükséges [Az én interpretációmban ez semmi, de sajnos már túl sok mindent láttam… - T.B.]
  9. A CD tokjában ezentúl leírás fog szerepelni a másolásvédelmi szoftverről
  10. Kijavít minden későbbi felhasználó számára előnytelen hibát a szoftverekben

Ha
valaki átnézi a listát láthatja, hogy gyakorlatilag ezek a Sony
törvényben már így is előírt kötelezettségei. Miért kell akkor
figyelmeztetni? Mert úgy látszik a Sony eddig is magasról szart ezekre eddig se vette túl komolyan ezeket… szomorú

Afterdawn változások

Mint korábban már írtam január elsejétől érvénybe lép az új Finn
szerzői jogi törvény (~eucd) amely elég drasztikusan kezeli a DRM
kérdéskörét. Ez elsősorban a finn afterdawn oldalt érinti negatívan.

Ez a világ egyik (ha nem a) legjelentősebb hétköznapi
médiatechnológiával foglalkozó oldala. Egyszerű bárki számára érthető
leírásai, how-toi és programgyüjteménye azonban elég sok helyen kitér
másolásvédelmi rendszerek feltörésére és megkerülésére.

Az új törvénynek eleget téve az oldal hajlandóságot fejezett ki arra,
hogy az érintett cikkeket és programokat eltávolítsa. Sok cikket, ami
ezzel foglalkozik áthelyeztek Creative Commons licensz alá, ami
lehetővé teszi, hogy ezt máshol (változatlan tartalommal) mások újra
kiadják, így ezek nem vesznek el csak “átköltöznek”.

Az oldal szerkesztői összeállítottak egy listát (via)
azokról a cikkekről és programokról, amelyek érintettek az ügyben, hogy
a kérdéses időpont előtt még mindenki le tudja menteni ezeket
tájékozódhasson ezekről.

Az AfterDawn oy már korábban nyilatkozatban fejtette ki álláspontját,
amelyben a törvényt a sajtó- és szólásszabadság indokolatlan mértékű
korlátozásával vádolták. […ami igaz is volt - T.B.]

Új funkciók a mininován

Mindannyiunk kedvenc torrent oldala
új, praktikus funkciókkal bővült. A legfontosabb újítás, hogy ezentúl
lehetőségünk van a torrenten belül is keresni, sőt még kiterjesztés
szerint is. Így ha esetleg a torrent neve nem tartalmazza a kívánt
információt, a tartalomban talán igen.

Ez különösen praktikus olyan torrentek esetén, amik gyüjteményeket
tartalmaznak. Ilyenenek tipikusan a zenét tartalmazóak, amikben az
anyag általában albumonként található meg. Ezentúl elég lesz egy
ismertebb szám címére rákeresnünk.

A kiterjesztésben kereséshez elég ha a (megelőző) ponttal együtt beírjuk a kiterjesztést a keresőkifejezésbe. (pl. a “linux .tar .gz” kifejezés, azokat adja vissza, amelyekben szerepel a linux szó és kiterjesztésük “.tar” vagy “.gz”)

Ugyancsak hasznos újítás, hogy ezentúl a rendszer felajánlja playlist
letöltését, ha a torrent esetleg ezt nem tartalmazná, így zenéink
egyből rendezettebbek lesznek.

A Battlestar Galactica lett az év műsora

A TIME magazin szerint a Battlestar Galactica lett az év televíziós
sorozata. A mi szempontunkból érdekes a show internethez fűződő
viszonya. A sorozat adását ugyanis a készítő Sci-Fi saját amerikai
csatornája helyett Angliában kezdte. A műsor azonban annyira sikeres
lett, hogy néhány héten belül az egyik legletöltöttebb műsor lett. A
készítők ekkor közleményben kérték az amerikai rajongókat, hogy inkább
várják meg az amerikai premiert. Ennek persze nem sok foganatja volt,
ennek ellenére (vagy épp emiatt) néhány hónappal később ez megdöntötte
a legnézettebb kábeles műsor rekordot.

Marketingjéhez az is hozzátartozott, hogy a készítők az első részt maguk tették közzé
az interneten. Ez még sokáig elérhető volt… azaz pontosan addig, amíg
a második szezon reklámjaként fel nem tették annak első részét. A show
azóta is nagyon népszerű az interneten.

A műsor most (jól
megérdemelt) karácsonyi szünetét tölti, a második szezon második fele
január 1-től látható (és tölthető le). A sorozat meghosszabítását egy harmadik szezonra már korábban bejelentették.

“Sok olvasó most biztos azt hiszi, hogy ez egy vicc. A többiek már látták a műsort.” James Poniewozik (TIME)

Amúgy jómagam is nagy rajongója vagyok a műsornak és mindenkinek csak
ajánlani tudom. (Többek közt ilyen dvd-kel leptem meg magam
karácsonyra… épp ma jöttek meg.)

Firefox reklámvideók

A Mozilla Corp. (régebben Foundation) elindította legújabb közösségi-marketing programját, amelynek keretében akárki reklámfilmeket készíthet a böngészőhöz.

Profi és amatőr filmesek reklámjait is várják. A beérkezett munkákat
egy profi zsűri fogja értékelni és a legjobb a cég kamopányábnak részét
fogják képezni.

Továbbá továbbra is várják a kisvideókat, amelyekben elmondhatjuk, hogy miért jobb kedvenc böngészőnk, mint a többi.

Ubuntu Shipit

Az Ubuntu Shipit valószínűleg
a legfurcsább linuxos dolog. A lényege az, hogy nemcsak hogy ingyen
letöltheted az operációs rendszert, hanem ha megadod a címedet ingyen
még ki is postázzák neked. Ez kétségtelenül nem kis anyagi terhet ró a
tulajdonosokra, de kétségtelenül egy nagyon pozitív benyomást kelt a
disztribúcióról. (Ha jól emlékszem valami afrikai milliomos
szponzorálja.)

Alapállapotban amúgy a csomag öt másolatot
(összesen tíz cdt) tartalmaz, öt elegáns tokban. Az egyik cd az install
(ugye azért fér fel egy cdre, mivel az csak az alapprogramokat
tartalmazza: az alkalmazások nagyrészét a netről tölti le a
rendszer)  a másik az elmaradhatatlan live-cd. A több példány
miatt lehetőségünk van arra, hogy a a maradékot elajándékozzuk.

Az én csomagom ma érkezett meg. Azaz a dolgot nem kapkodták el (kb. egy
hónapot kellett várnom), de ennek ellenére meglepett a dolog. Szinte
már el is felejtettem, hogy megrendeltem. Egészenn kellemes meglepetés
volt. Afféle fura karácsonyi ajándék… Amikor a postás azt mondta,
hogy kisebb csomag külfölről hiretelen azt hittem, hogy a tegnap
(amazonról) megrendelt dvdk érkeztek meg… (Jó lenne ha a posta ilyen
gyors lenne…)

A MySQL jobbanak bizonyult a többieknél

A builder.au egy nagyon igényes tesztben hasonlítja össze
a jelenleg vezető négy adatbázismegoldást (Oracle, IBM, Microsoft,
MySQL) és elég látványosan a MySQL-t hozza ki győztesnek. A teszt
alapján a többihez képest ennek az előnye a nagyon erős skálázhatósága.
Nincs operációs rendszerhez vagy platformhoz kötve és az ingyenes
változat is elboldogul kluszterekkel. Akárhány CPU-val, táblával,
felhasználóval elboldogul stb. A teszt kiemeli, hogy a többi
megoldással szemben a MySQL egy teljes, ingyenes rendszer, azonban ha
fizetünk a supportért, akkor az is kiemelkedő a többihez képest.

Az összehasonlításból
nekem éppen az ugrott ki, hogy a MySQL legnagyobb előnye, hogy
nincsenek benne buta hibák vagy korlátozások. Míg például a Microsoft
SQL legnagyobb táblamérete 4 Gb, addig a MySQL-nél ez a szám 64 Tb
(azaz annak 15 ezerszerese). Vagy míg az IBM DB2-nek legalább 3-4 Gb
ramra van szüksége a MySQL akár egy 486-oson is elfut.

Összefoglalásképpen: A MySQL sokkal jobban skálázható minden
szempontból “ellenfeleinél” és egy egyenletesen jól teljesítő, ingyenes
adatbázisrendszer. Legnagyobb hátránya, hogy nem kezel tárolt
eljárásokat (bár az 5-ös már képes erre) de bevallom őszintén ezek
nekem soha nem hiányoztak és a MySQL gyakorlati felhasználását tekintve
a legtöbbször ez a funkció tényleg mellőzhető…

A francia nemzetgyűlés legalizálná a fájlmegosztást

A francia nemzetgyűlés az eucd átvétele közbeni vitában egy olyan változatot fogadott el (a kormány minden tiltakozása ellenére) ami “legalizálná” a fájlmegosztást.
Ezzel lehetőség nyílt a jelenség szabályozására is. A művészeket a
bevezetett fájlmegosztónkénti 7 eurós havi jogdíj kárpótolná (ami
pontosan havi 7 euróval több annál, amit eddig kaptak).

A törvénynek még a szenátuson is át kell mennie. A nagy izgalmak
ellenére az éjszakába nyúló vita miatt a vékony 600 fős alsóházból
mindössze 58-an maradtak ott szavazni. A végeredmény 30-28 a
fájlmegosztók javára.

A britek figyelnék az autókat

Az új rendszer lényege, hogy a városban elhelyezett kamerarendszer
2006-tól rögzíteni fogja minden elhaladó jármű rendszámát és ezt
“legalább két évig” eltárolják, így az állampolgárok mozgása
visszamenőleg követhető lesz.

Az adatokat egy központban tárolnák, ahol naponta 35 millió új adatot fognak eltárolni. Az Independent szerint
már most vannak tervek arra, hogy kibővítsék a kamerarendszert és az
adattárolási időt 5 évre növeljék. Idáig 50 önkormányzat (köztük
London) írt alá megállapodást a rendőrséggel a kamerákkal kapcsolatban.

A rendszer ugyan elsősorban a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen
készült (ki hitte volna…) de természetesen a lopott autókat is
figyelni fogják.

Azt hiszem nem szükséges véleményt hozzáfűznöm…