Kanadai zeneóriás az RIAA ellen

A legnagyobb kanadai zenekiadó nyíltan fellépet az RIAA ellen és jogilag illetve anyagilag támogat egy olyan családot, ami ellen többek közt az ő számaik miatt lépett fel a szervezet.

A kanadai magántulajdonban lévő Nettwerk Music Group a legnagyobb
kanadai kiadó a szó hagyományos értelmében. ők most a Gruebel család
jogi védekezését szponzorálják az RIAA ellen. Elmondásuk szerint a
család ellen többek közt az ő egyik előadójuk (Avril Lavigne) számai
miatt lépett fel a szervezet.

Terry McBride, a cég képviselője
szerint az ilyen akciók megengedhetetlenek és “az RIAA ilyen tetteik
nem az előadóik legjobb érdekeit képviselik”. McBride kifejtette, hogy
az “ilyen eljárás nem a művész érdekében történik, hanem elrettenti az
embereket a kreativitástól és lelkesedéstől és sérti azt az ágazatot,
amit szeret”

A családot képviselő ügyvéd véleménye, hogy az ilyen jogi akcióknak “pajzsnak és nem kardnak” kéne lenniük.

A családtól a szervezet 9000 USD-t követel (4500-at, ha azonnal
fizetnek). A kiadó ezzel szemben támogatja a családot, hogy az ügy
bíróságra kerüljön, fizetik a jogi védelmet még akkor is ha esetleg
veszítenének.

Edit: ajánlott olvasmány: Michael Geist bejegyzése a témában

Kapcsolódó bejegyzések