Nemrég megállapodást kötött az Artisjus és az Országos Fogyasztóvédelmi
Egyesület. Maga a megállapodás érdekes abból a szempontból, hogy ennyi csavart már régen láttam…
Csak szemezgetnék egy keveset.
veszélybe sodrását. Legyen lehetőség a kultúrához való olcsó
hozzáférésre a könyvtárakban, archívumokban, iskolákban és múzeumokban.
Az állam és
önkormányzatok ehhez ne csak a szerzők jogainak az információs társadalomban
szükségesnek látszó korlátozásával, hanem szervezéssel és anyagi forrásokkal is
járuljon hozzá.
Magyarul: A teljesen logikus ingyenes felhasználásokért kelljen
fizetni. Viszont az állam hozzon létre a „kultúrához való szabad
hozzáférés” jegyében olyan felesleges intézményeket, amiket senki nem
használ és ezért fizessen a szervezetnek.
zenei tartalomszolgáltatásra, amely a fogyasztók és a szerzők jogait egyaránt
tiszteletben tartja.
Írja ezt az a szervezet, aminek a felhasználási díjjain már a fél
ország végigröhögte magát. Ha egyetért abban, hogy szükség van
ilyesmire, akkor miért lehetetleníti el teljesen a létét? Miért kell a
másodlagos felhasználásokért is gigantikus összegeket fizetni?
másolásának technikai korlátozásai (az ún. „DRM rendszerek”) nem
sérthetik a fogyasztók és a szerzők érdekeit.
Na ez a kedvencem, főleg ennek a kifejtése. A gondolat szép, de sajnos
az értelmezések kettőssége nagyon jól látható. Az ugyanis a DRM
definíciójából kövekezik, hogy sérti a fogyasztó érdekeit. (ti. a
felhasználási lehetőségeit korlátozza). Ennél már jobb, hogy a
következő mondat így kezdődik: “Ha a zene üzleti hasznosítója műszaki
intézkedéssel korlátozza a zenei felvételek
lejátszását …” Ez az egész sokkal hitelesebb lenne, ha nem maga az
Artisjus szabott volna ki extra jogdíjjakat minden DRM NÉLKÜLI
közzétételre.
A két szervezet együttműködésének ha Magyarországon az lenne az ideális
formája, hogy az OFE-nek minden második nap valamiért feljelentést kéne
tennie az Artisjus ellen…
Elküldés
Hozzászólás 
Hozzászólás RSS
Utolsó megjegyzések