Megnyílt az első NAVA-pont. A kutya nem fogja használni. Több tízmilliárdba kerül. Bravo.
A NAVA ötlete már régóta halott volt, az első tervek után már reménykedtem benne, hogy nem lesz belőle semmi. Nem azért mert sokba kerül, nem azért mert nincs szükség rá. Hanem mert az elképzelt formában egy használhatatlan ámde baromi drága szutyok.
A dolog lényege az lenne, hogy a Széchenyi könyvtárhoz hasonlóan egy online módon elérhető audiovizuális archívumot hozzanak létre.
A probléma ott van, hogy méregdrágán megveszik a felvételeket a tévéktől. Figyelem! Nem ingyen, nem olcsón, hanem az “állam” csak a magyar tévének 20 milliárdot adományoz. Az első 13 ezer órát 5 milliárdért adta oda közlésre a magyar királyi tévé. Ez 380 ezer forint óránként. Na ne tessék azt mondani, hogy ennyibe kerül bedigitalizálni, mert az ennek a százada. Ne tessék azt mondani, hogy ennyibe kerülnek a jogok, mert önmagában teljesen értéktelen anyagokról van szó. Ne mondják azt se, hogy a kultúráért van, mert akkor nem úgy lenne megcsinálva, hogy senki se láthassa az anyagokat. És ne tessék azt mondani, hogy az
oktatásért van, mert akkor úgy lenne megcsinálva, hogy érdemben használni is lehessen.
De nem erről van szó. Egyszerűen valahonnan pénz [burkolt állami támogatás] kellett a magyar tévének és az RTL+TV2 szupercsapat lobbija se törte össze magát, hogy fellépjen a számára is kedvező lépés ellen. A magyar kirányi médiának sikerült ismét leelőznie a MÁV-ot a legszánalmasabb állami cég díjért folytatott versenyben.
De persze a legnagyobb gond nem ez, hanem az, hogy senki nem fogja látni, mert az interneten persze nem lesz elérhető. Csak a kijelölt pontokon. Ugyanolyan formában, ahogy más hasonló intézmények megbuktak. Pedig az internet lényege pont az hogy akárhonnan elérhetjük az adatokat. Nem csak a vidéki teleházakból, ahol csak a falusi tizenévesek játszanak
valami [legtöbbször gagyi] lövöldőzős játékokkal, nem a könyvtárakból, ahol csak a bölcsészek
tanulnak és néhány csöves melegedik. Akárhonnan. Mert ez az egész lényege.
Nagyvonalúan baszogatjuk a BBC-t, hogy az archívuma csak az Egyesült Királyság területéről érhető el, de abba nem gondolunk bele, hogy ebbe legalább a saját állampolgáraik szinte mindegyike benne van, míg nálunk néhány tucatnyi lenne. Pedig náluk a korona egy fillérrel sem járult hozzá az akcióhoz.
Normális esetben ez úgy történt volna, hogy az állam a földi szórású és az állami tulajdonban lévő tévéket egy rendeletben kötelezi a saját gyártású, de legalábbis a közszolgálatiként elkönyvelt műsorok internetes közzétételére… természetesen saját költségen.
Akkor persze megnézhettük volna, hogy a TV2-nek ez óránként 380 forintba, az m2-nek pedig óránként 38 ezer forintba került volna.
Elküldés
Hozzászólás
Hozzászólás RSS
De mi az a NAVA?
Kósza: Jogos. Hozzáadtam a linket. Ott elég jól leírják a “hivatalos” változatot.
Hát ez nagyon durva!
György Péter esztéta, liberális lobbista, eszdeszes kijáró ember jól kifundálta, hogy lehetne egy kis lóvét leszívni a közösbõl…
Az eszem megáll, hogy ez senkinek nem fáj. Hol van a megmondó értelmiség hangos tiltakozása?
Az idõkerék után, ez egy újabb és nagyságrenddel nagyobb pénzlenyúlás. Hát ezek után érthetõ, hogy a tv-k, rádiók miért nyalják fényesre ezt a hatalmi csoportot…
Hát ez azért elég durva!
DE mit is várunk attól az országtól, ahol középkorú emberek döntenek arról, hogy hogyan terjedjen az internet…
ooopsz… én már azt sem értem, hogy ha közszolgálati televízió (vagy nem annak nevezik a királyi tévét?), akkor miért is kell ilyen iszonyatos összegeket fiztetni azért, hogy hozzáférhetõ legyen az adófizetõk pénzén elõállított tartalom (ami nem lesz az)? Komolyan mondom, hogy ökölbe szorul a szavazó cédula a zsebemben:-(
Hát ilyen nincs… illetve hát ilyen nincs, hogy ilyen van…
Ugyanez lilában, rakd a mek mellé a digitális irodalmi akadémiát és nézd meg melyik használhatóbb. Aztán, hogy melyiket támogatja több minisztérium. Nagyon úgy tûnik, hogy az állami támogatás olyan mint Piszkos Fred szeretete…
Nemzeti AudioVizuális Archivum. ez hiányzik a cikkbõl
nem hiszem el, hogy ennyire szuk latokoru lenne itt mindenki. a nava arrol szol a tv-musorok teruleten, amirol a szechenyi konyvtar a konyveken.
a konyvek az adott kultura, adott pillanat lenyomatai, archivalasuk, kesobbi hozzaferhetove teteluk tarsadalmi erdek (kultura, nemzeti identitas, stb.).
ma ugyanez elmondhato a tv-musorokrol is, egy atlag magyar ma 3-4 orat ul a tv elott naponta, a tv-musorok ugyanugy (sot bizonyos szempontbol jobban is) a kultura reszeve valtak, ezeknek az archivalasa es kesobbi kereshetove, hozzaferhetove tetele ugyanolyan sulyos kozerdek, mint a konyveke.
a kozszolgalati tv borsos aron adta az archivumat (es ezek csak a jogok, a digizes efelett van asszem), de ne felejtsd el, hogy a filmeken nem az mtv-nek es az allamnak, hanem a szerzoknek, produkcios irodaknak is jogaik vannak. es nem mellekesen az alulfinanszirozott kozszolgalati tv igy is ugy is kapott volna penzt, tok mindegy, hogy az allam melyik zsebebol megy el. ja es a parlament szavazta meg, nem valami bujtatott lenyulosdirol van szo, meg szdsz/gyorgypeter bizniszrol, mint ahogy az itt felvetodott.
Zsp: tudod mi a legfurcsább. Teljesen egyetértek veled, legalábbis ha valóban az történt volna aminek kellett volna egyetértenék.
Azonban: A nava sajnos nem teljesíti azokat a célokat amikért kitalálták. (amik valóban szép dolgok és valóban hasznosak lettek volna.)
A köztévé nem alulfinanszírozott. Nagyon nagy költségvetése van, aminek a nagy része nagyságrendileg az ablakon megy ki.
Bármilyen körülmények között szörnyûnek tartom azt a gondolatot, hogy egy állami cégbe ilyen módon pumpálják a pénzt. Itt nem lenyúlásról van szó, hanem arról, hogy a végén már maga a köztévé sincs tisztába azzal, hogy mennyibe kerül a mûködése. A számok átláthatatlanná válnak.
A jogokra és a produkciós irodákra rákenni nem lehet, minthogy végül csak azok az anyagok kerülnek be az archívumba, amiknek kereskedelmi értékük gyakorlatilag nincs. A technikai költségek szintén meg sem közelítik a kérdéses számokat. (ezek nagyságrendileg az összeg 5%-át tennék ki reális keretek között)
jogos, koztevet en is felrobbantanam, csak szerintem nem (/sem) a nava lete, gyorgy peter lobbitevekenysege meg az esetleges nava koruli nyulas a baj (merthogy itt nem nyulasrol van szo), hanem a kozteve bujtatott finanszirozasa. es a tv alul- es kiszamithatatlanul finanszirozott, csak tetejeben gazdasagtalanul is mukodik.
amugy a menedzser magazinban (gazos nev, de nem olyan szar lap) lesz egy oknyomozo riport a navarol.
hehe.
itt dolgozom fölötte, mellette, vele egy intézménybe. erre kaptam fel a fejem, hogy más is tudja mi az a NAVA.
tényleg nem használják…
ez a blogoló egy idióta, elõször is fogamla sincs, h ott mi történik, másrész nem úgy történik ahogy leírta, de amúgy minden fasza.

gratulálok.