Le van maradva a Microsoft?

Sok helyen szó volt már arról, hogy milyen új szolgáltatásokkal rukkol
elő a Windows Vista. Akkor mi “nem Windows” felhasználók persze csak a
fejünket ráztuk: a mi Linuxunkba/Macünkbe/BSDnkbe már régen megvoltak
ezek, sőt egy csomó más is.

Ezt az egészet talán a legjobban ez a videó
érzékelteti, ahol a Vista eredeti bemutatójának a hangját halljuk, de a
képek már egy Macről származnak. Felmerül persze a kérdés, hogy
mennyire van funkciókban lemaradva a Microsoft… de szerintem a lényeg
sokkal inkább az, hogy ez a lemaradás minek köszönhető.

Szerintem legfőként annak, hogy nincs állandó fejlesztés. Elég
felkapott téma volt például a Firefox/IE7 összhasonlítás és ott ez
nagyon jól látszott. Egyszerűen azért maradozik le a cég
fejlesztésekben, mert azok nem folyamatosak. Azaz ebben az esetben is
leült egy bizottság, kitalálta, hogy mi legyen az IE7-ben, majd
nekiálltak megcsinálni. Hosszú idő után majd kész lesznek, talán a
termék már addigra is el lesz maradva, de büszkék lesznek magukra és
megállapítják, hogy jól sikerült és megint várhatnak egy-két évet,
mielőtt bejelentik hogy újraformálják a felhasználói élményt olyan
dolgokkal, amikkel a konkurencia már réges régen előjött… hiszen ők a
Microsofttal szemben folyamatosan fejlesztenek.

Kérdésem,
hogy a cég meddig tartja magát ehhez a fejlesztési módszerhez. Ezen a
téren félelmetesen le vannak maradva és ha itt nem tudnak változtatni,
ezt az egyre növekvő lemaradást egy idő után már nem fogja tudni
ellensúlyozni a gyakorlati monopolpozíció. Metcalfe törvénye most még a
cégnek dolgozik, de a konkurencia sok szolgáltatás esetében ennek
ellenére egyre jobban jön fel (sőt annyira, hogy lassan már az ő piaci
részesedésüket is ez az elv növeli pont a Microsofttal szemben…).

Kapcsolódó bejegyzések

15 Hozzászólás - “Le van maradva a Microsoft?”


  1. 1 Kósza

    Mindent elfogadván abból amit írtál, az a kérdés kívánkozik ki belõlem, hogy mindezek ellenére, hogyan tudott a Microsoft piacvezetõ pozíciót kivívni magának? És meg is tartani egy évtizedig?

  2. 2 Oláh András

    Kíváncsi vagyok, eljön-e az az idõ, amikor kiveszik az operációs rendszert a Microsoft alól.

    Az is kérdés, hogy vajon mi szüksége lehet egy átlagos felhasználónak arra, hogy új operációs rendszert (szövegszerkesztõt, táblázatkezelõt) használjon, ha az általa fontosnak tartott funkciókat mind megtalálja a már jól bevált (és kifizetett) régiben.

    A “felhasználói élmény”, a “gyorsabb, könnyebb, szórakoztatóbb” szavak szerintem már nagyon kevés embert lelkesítenek be. Ennyi tapasztalata mindenkinek van.

    Az apróságok számítanak. Egy netes szoftvert nem kell telepíteni, újraindítani, beállítani, stb. stb. Ugyanazt tudja, de ha valami apróságban praktikusabb, szebb, érthetõbb, akkor azt fogja használni, fõleg ha a széles vagy mégszélesebb sáv valóban elterjed.

    Lehet, hogy a Vistával hatalmasat fog bukni a Microsoft, és nem (csak) azért, mert nem lesz jól megírva, hanem azért, mert nem lesz rá szükség????

  3. 3 Kósza

    Persze, lehet.

  4. 4 Tóth Benedek

    Kósza: bármennyire is naiv vagyok sajnos még nekem is be kell látnom, hogy a piacvezetõ pozíció megszerzése nem csak attól függ, hogy egy termék mennyire jó… A cég nagyon ügyesen lavírozik üzletileg. pl.: már az elejétõl fogva nyomják az OEM piacot (vö: õsi IBM-Microsoft megegyezés), nagyon erõltetik az oktatást (mindenhol az õ termékeiket tanítják), szinte gusztustalanul összekapcsolják a termékeiket stb.

    András: A “web mint platform” nagyon terjedõben van és szintén naiv lenne azt hinni, hogy ez nincs összefüggésben a “monopolhelyzetek ledõlésével”. Egyetértek abban, hogy a két folyamat nagyon elõsegíti egymást. (pl.: Ha nem lenne egyre több alkalmazás web alapú nagyon kevesen engedhetnék meg maguknak, hogy válogassanak az operációs rendszerek közül…)

    Van olyan ismerõsöm aki egy õsrégi live cd-vel mászkál, mivel minden alkalmazása web alapú. Olcsóbb mint egy laptop, akárhol berakja, elindít egy böngészõt és otthon érzi magát…

  5. 5 Kósza

    “Van olyan ismerõsöm aki egy õsrégi live cd-vel mászkál, mivel minden alkalmazása web alapú. Olcsóbb mint egy laptop, akárhol berakja, elindít egy böngészõt és otthon érzi magát…”

    Ez érdekel. Írnál róla bõvebben?

  6. 6 Tóth Benedek

    A live cd egy olyan operációs rendszer, ami magáról a cdrõl fut, nem a merevlemezrõl. (A legtöbb linuxnak például van ilyen változata.) Ezeket fõként azért osztogatják, hogy bármiféle “kockázat” nélkül ki lehessen próbálni az oprációs rendszert. Az ember beteszi, bebootol a lemezrõl és elindul a rendszer. Hátránya viszont hogy nem lehet “menteni” dolgokat, hiszen azok a gép kikapcsolása után elvesznek.

    Az õ megoldása az, hogy hurcolja magával a lemezt. Ha talál egy gépet, bebootol a lemezrõl, elindít egy böngészõt, amirõl már el tudja érni a maga alkalmazásait, fájljait stb.

    Jut eszembe, én is csináltam már többszöt hasonlót (utazáskor): viszek egy live cdt, bebootolok róla, de én VNC-vel (hasonló mint a “remote desktop” csak kicsit más elven mûködik; tulajdonképpen egyfajta távirányító alkalmazás) azonnal bejelentkezek az otthoni gépemre és onnantól kezdve tényleg mindegy hogy hol vagyok…

  7. 7 Kósza

    Ez tetszik!
    Milyen alkalmazások érhetõek el a netrõl íly módón?
    Gondolok valamilyen Office-ra, böngészõre, képkezelõkre.
    A live cd-rõl bootolva a merevlemez nem látható?

  8. 8 Tóth Benedek

    A legtöbb ilyen lemezen rajta vannak olyan alkalmazások, amiket egy felhasználó amúgy is feltelepítene… openoffice, firefox stb. Ezek ugyanúgy futnak mint a rendes gépen, csak éppen ugye az újonnan készített fájlok elvesznek ha az ember kikapcsolja a gépet. (de mondjuk ftp-vel feltölthetõek…)

    Azt a cd maga válogatja, hogy hogyan kezeli a merevlemezt. Sok ilyen cd, amit “kipróbálásra” gyártanak direkt nem hajlandó látni ezeket, hogy a felhasználó a próbálgatás közben ne tudja véletlenül se elrontani a feltelepített rendszerét. De persze vannak olyan rendszerek, amiket direkt ilyen használatra találtak ki, ezek olvasni-írni tudják a merevlemezt. De a használat során erre nagyon ritkán van szükség.

    (Szerintem próbáld ki. Megkérdeztem Linux-guru haveromat és egyet értettünk abban, hogy a Knoppix (torrent) a legjobb ezen a téren. Töltsd le, írd ki, próbáld ki! ennek van cd és dvd változata is… szerintem a cd bõven elég)

  9. 9 Oláh András

    Wow, ez tök jó, én csak kritikát olvastam valahol az ilyenekrõl, hogy lassú, meg bonyi, de lehet hogy én is megpróbálkozom vele. Nem mintha szükségem lenne rá, de ki tudja.

    A saját gép távoli elérésének gondolatával is játszadoztam, aztán nem próbáltam ki. Az ajánlott cd ilyet is tud?

  10. 10 Kósza

    Kösz a tájékoztatót és a segítséget.
    Megpróbálom.

  11. 11 Tóth Benedek

    András: igen. (több, mint 2000 kisebb-nagyobb alkalmazás van rajta 2 böngészõtõl, a profi képszerkesztõtõl, 2 különbözõ irodai programcsomagtól kezdve az “1 perces” adsl telepítõig és rendszergazda kellékekig)

    Amúgy tényleg nem fog olyan tempóban futni, mintha fel lenne telepítve rendesen, de szinte az összes mai gépen (800 Mhz+128 ram az ajánlott minimum, de ennél kevesebbel is beéri) gyönyörûen fut és nincsenek sebesség problémák.

  12. 12 winston

    üdv!

    érdekes téma. én figyelmetekbe ajánlanék még egy másik megoldást is: manapság igencsak elterjedtek a (most már nem is olyan kis kapacitású) flashdrive-ok. 256 alatt már nem is lehet kapni, a legtöbben azonban fél, vagy egy gigásat vásárolnak, amire azért fér pár dolog: dokumentumok tömkelege, és programok. programok alatt nem csak az install fileokat értem, de a mostanában egyre jobban elterjedõ “mobil irodát” is: olyan programok, amik telepítés nélkül futnak. amit leginkább ajánlani tudok, az a http://portableapps.com/, ahol egyre több fajta program található: szövegszerkesztõ, levelezõ, böngészõ, naptár, instant message kliens, képszerkesztõ, web editor, stb. szerintem kifejezetten ötletes, a számítógéptõl jobban függõ emberek nagyobb hányadánál amúgy is szokott flashdrive lenni, és pár mega feláldozása révén biztosíthatják magukat arról, hogy biztos lesz megfelelõ eszköz erre-arra.

    ha már ittvagyok, akkor egy kérdés: van valami kisebb méretû live linux, amit ajánlani is tudtok?

  13. 13 Ferenc

    Aha, tudunk.
    http://www.frozentech.com/content/livecd.php

    válassz méret vagy primary function szerint.

  14. 14 Oláh András

    Kicsit visszatérve az eredeti témához, most látom, hogy Gmailbe megjelent a Google Calendar-ra váltó menüsor (a Calendarban már megvolt, a Gmailban nálam még nem látszott).

    Kb. három napja van kint a GCalendar, és már el is készítették hozzá a Firefox-extensiont: ha a menüsorban klikkelek Gmailbõl a Calendarra, vagy viszont, nem nyit új ablakot, hanem átugrik a már megnyitott lapra.

    3 nappal a megjelenés után. Na ezt kéne eltanulnia a Microsoftnak.

  15. 15 tgr

    Az IE fejlesztése épp azért ült le, mert a Microsoft nem akarta, hogy a web alapú alkalmazások konkurrenciát jelentsenek. (Joelnek van errõl egy jó posztja, amit most lusta vagyok megkeresni.)

    Az MS frissítési policy-je meg tényleg csapnivaló. Pár hete például a Windows Update-en keresztül kiküldtek egy hibás patch-et, ami bizonyos programokkal összeakad (pl. behal az explorer, ha van HP szoftver telepítve, meg ilyenek). Egy héttel késõbb a patch még mindig nem volt kijavítva. Tudtak róla, az MS Knowledge Base-ben le volt írva, hogyan lehet kézzel javítani (amit persze egy átlag user soha az életben nem talál meg, de ha mégis, akkor se érti), de automatikus javítást nem küldtek ki. Gondolom, majd a következõ csomag frissítéssel együtt :-/

Jelenleg nem lehet hozzászólni.