Furcsának tűnik, de már a harmadik embertől hallom, hogy mennyire bevált nekik, hogy üzleti honlapjukra kitették a Skype elérhetőségüket is.
Van benne valami, hiszen az “emberi hang” lehetősége sokkal személyesebb az ügyfelek felé, mint egy email cím. Sőt meg merném kockáztatni, hogy személyesebb egy telefonszámnál is. (Az iroda számánál biztosan…) A telefonszámmal meg amúgy is sok a macera. Kézzel kell átmásolni a telefonba. Ezzel szemben ha a potenciális ügyfélnek van Skypeja, akkor csak egy klikk számára, hogy felhívjon minket. Márpedig ma már meglepően sokan rendelkeznek ezzel a szoftverrel.
A módszer előnye még a jó integrálhatóság mellett, hogy az ügyfélnek nem kerül semmibe, olyan mint egy zöld szám: teljesen kötelezettségmentes. Azonban az “idegenek” skypeon való felhívása itthon (még) ritkaságnak számít, így ha nem sikerül a dolog az ügyfélnek elveheti a kedvét az egésztől. (Nem csak a skypetól… magától a kapcsolatfelvételtől is.) Éppen ezért gondoljunk arra, hogy minden eszközzel csökkentsük a sikertelen hívások számát. A legegyszerűbb megoldás erre, hogy a cím mellett jelezzük, hogy éppen elérhetőek vagyunk-e, vagy egyszerűen csak írjuk oda, hogy mikor hívjanak minket. Így az ügyfél látni fogja, hogy hogy áll a dolog és jobb esetben ír egy emailt. (Rosszabb esetben ugyebár nem látjuk többet…)
Ennél jóval profibb módszer ha gondoskodunk arról, hogy mindig elérjen minket valamilyen módon. Nagyobb cégek esetében (ahol még ugye él a “business hours” szentsége) készítsünk üzenetrögzítőt a fiókhoz. Ez ugyan nem ingyenes, de ebbe az évi 5 ezer forintba nem fogunk belehalni. Kisebb, vagy “egyszemélyes” cégek esetében (ahol van fix “kapcsolattartó” személy) még jobb megoldás lehet, ha a hívást átirányítjuk a mobiltelefonunkra. Ez szintén kerül némi apróba (nekünk kell fizetni a hívás árát - mobilra ha jól emlékszem ez 30 forintot percenként), de az ügyfelek akkor is el fognak érni ha nem vagyunk gépközelben és ha a mobil is ki van kapcsolva még mindig ott van annak az üzenetrögzítőjére.
Én se hinném, ha nem látnám, de a jelek szerint ezzel a módszerrel valóban jelentősen növelni lehet egy honlap hatékonyságát.
Nem ide tartozik, de ha már telefon: Magától értetődik ugyan, de gyakori hiba. Az üzenetrögzítő üdvözlő szövegébe mindenképp mondjuk bele, hogy hívó hagyja meg számát és az első adandó alkalommal visszahívjuk! (És persze tegyünk is így!)
Elküldés
Hozzászólás
Hozzászólás RSS
Utolsó megjegyzések