A Google egy egyre jobban előforduló probléma legmélyére nyúlt be új Firefox kiegészítésével. A Google Browser Sync (via) abban segít hogy több gépen tudjunk beállításaink megőrzésével böngészni.
Rengeteg webes szolgáltatást használnak az emberek egyszerűen amiatt, mert nincsenek egy géphez kötve. Van gépük otthon, az irodába és sokszor ehhez még több társul. Meg vagyok róla győződve, hogy nagyon sok szolgáltatás ennek köszönheti sikerét. A del.icio.us segít az embereknek bárhonnan elérni linkjeiket. Tetszik vagy nem, önzők vagyunk és nem érdekel minket az hogy másoknak segítünk azzal hogy megosztjuk gyűjteményünket. Ez csak egy melléhatás, amit az táplál, hogy lusták vagyunk ezzel foglalkozni.
A Google most a probléma aljára nézett egyben segít az ebben az ilyen problémával küszködőknek. A most közzétett Firefox kiegészítés egyszerűen a Google szerverein tárolja böngészőnk beállításait, így ha átmegyünk egy másik gépre, ott is egy pillanat alatt betölthetjük azokat.
A kiegészítés tovább nemcsak a Könyvjelzőinket hanem szinte minden beállítást képes lementeni, a lemetett jelszavakat, sőt még a nyitott tabokat is. Ezzel pedig elérkeztünk a cég hátsó motivációihoz. Saját szokásainkat adjuk cserébe a szolgáltatásért. (vö.: San Franciscoi Wifi project vagy minden második Google szolgáltatás…) A cég sikerének egyik alapja, hogy “megjósolja” hogy mit akarunk tenni és ennek függvényében dob fel nekünk linkeket (reklámokat, keresési eredményeket stb.). Hogy ebben sikeres tudjon lenni ismernie kell az emberek böngészési szokásait. És ehhez rengeteg adat kell.
Persze ez sorozatosan felvet privacy kérdéseket, ami elég negatívan hatott a Googlere újabban, így a cég most titkosítással akarja elejét venni az ilyen vádaskodásnak… De nem túl meggyőzően.
A “személyes” adataink ugyan titkosítva vannak a Google szerint. És valóban lehetőség van titkosításra, de rövid kutakodás után rá kellett jönnöm, hogy ez szabályos átverés: a titkosítás ugyanis csak a jelszavak és a sütik esetében automatikus. A többi esetében külön kell beállítani, amit csak elenyészően kevesek fognak megtenni. Márpedig így a Google számára értékes adataink (amik legalább annyira privát szféránk részei: könyvjelzőink, böngészési történetünk és a megnyitott oldalak listája) ugyanúgy elérhetőek lesznek a cég számára.
A szolgáltatás amúgy nagyon ötletes és valóban hasznos. Plusz pont a cégtől, hogy most legalább gondolt az adataink biztonságára és legalább esélyünk van a (felhasználói oldali) titkosításra még ha nem is helyezte saját érdekei elé (azért ő sem hülye…). Aki több gépet is szokott rendszeresen használni, az feltétlenül próbálja ki!
Elküldés
Hozzászólás
Hozzászólás RSS
“ez szabályos átverés”
Nem világos mi ezen az átverés? Bejelölöd ha titkosítva akarod, nem jelölöd be ha nem.
Az hogy az oldal azt írja, hogy az adatforgalom titkosítva van, ami nem igaz.
Be tudod állítani, hogy titkosítva legyen, de ez baromira el van dugva, és amúgy se keresné senki, mivel mindenki azt hiszi, hogy ez már így van.
Hasznos feature, de jobban orulnek, ha egy altalam meghatarozott helyen tarolna el a cuccot. Vagy nyitott ajtokat dongetek?:)
BASSZUS: a sok spammel hadakozva véletlenül “A.” egy hozzászólását is kitöröltem. Ez elõfordul lévén napi 20-50 spam hozzászólás érkezik, amit (mivel erre semmi szûrés nincs) kézzel kell kitörölgetnem.
A. arról írt, hogy nincs sehol leírva, hogy mindent titkosít, sõt utal arra a szöveg, hogy nincs titkosítva. Azaz nem is olyan “evil”. (persze kicsit jobban érvelt, meg idézett, meg ilyesmi… de arra nem emlékszem.)
Ellenben a FAQ következõt írja:
[…] is used to encrypt information that’s synced between your computers, which may include sensitive information such as your passwords for websites. We use your PIN to unlock that information. Without your PIN, no one will be able to read the information that’s being transmitted between your computers via Google Browser Sync.
Ez igazi fejtörõ… lévén a szöveg kétértelmû: A nyilvánvaló értelmezés, hogy titkosítja a kommunikációt, mivel abban érzékeny információk is lehetnek, olyasmik mint kódok. Ezzel szemben logiakilag azt is jelentheti, hogy titkosítja azokat azt a kommunikációt amikben olyan érzékeny információk lehetnek mint jelszavak.
Lehet hogy csak a természetes paranoia része feltételezni, hogy nem véletlenül érthetõ így félre a szöveg? Vajon véletlen van az, hogy az amúgy már leprogramzott tehát hátrányokkal nem járó titkosításból pont a Google számára értékes adatok maradnak ki? Vajon bizonyítéka ez annak, hogy az ilyen információkat a Google valóban használja?
LOL, törlöd a hozzászólást ha cáfolja amit írsz? És még a Google hazudik… Hát persze.
Ok, visszavonva! Pedig már épp leiratkozni akartam
Bocsi ez tényleg véletlen volt. (Mondjuk az várható volt, hogy egyszer bekövetkezik valami ilyesmi, de az nem az én saram…)
Hozzászólást eddig még soha, sehol nem töröltem. Néhány szélsõséges esetben (2-3 alkalom max.) már írtam át, de ott is mindig jeleztem, hogy mit és miért. (pl.: egyszer a p2pinfo-n valaki beírta a Mahasz teljes adminisztrációs felületének rendszergazda jelszavát… kénytelen voltam törölni a jelszót a hozzászólásból és minden logot a hozzászólóval kapcsolatban és figyelmeztetni a rendszergazdát, hogy az admin/mahasz felhasználónév-jelszó páros nem túl biztonságos…)
Opera alá nem lehet vhogy beizzítani?
Nekem bejön ez a szolgáltatás (kösz a tippet:), igaz, hogy egy fél nap kellett, amíg be tudtam állítani, mert mindig “Error 51 Request timeout ” hibát jelzett, de végül is mûködik. Pontosabban majd kiderül, mert még csak egy gépen ültem azóta, hamarosan felrakom a többire is. Én titkosítok mindent, biztos, ami biztos. De nem semmi, ha a munkahelyemen beülök a gép elé, és ott folytatom, ahol abbahagytam.
Ja igen, megismerik a netezési szokásaimat. Hát, most erre mit is mondhatok… Csak ismerkedjenek nyugodtan:)) (Na, értem én, mi ezzel a probléma, de nem tartom olyan veszélyesnek, mint amilyen kényelmesnek)
Nem igazán értem a problémát. Szerintem valamit nagyon félreértesz.
Ahogy idézted a FAQ-ot:
Ebbõl egyértelmûen kiderül, hogy nem a kapcsolatot, hanem az átvitt információt titkosítják.
Ráadásul a FAQ-ban kettõvel a fenti rész alatt ottvan ez is:
Szóval akkor mi is a probléma?
Nem értem, hogy én mit nem értek? Az adatok vannak titkosítva a kliensoldalon egy helyi pinnel.
Az általad is idézett bekezdéssel van a fõ gond. Ugyanis mint leírtam alapértelmezés szerint (ahogy kb. mindenki használná) az adatok csak egy része (!!!) kerül titkosításra. A maradékra, se PIN, se titkosítás, se semmi nem vonatkozik.
A beállítások megtalálása semmivel sem eldugottabb, illetve komplikáltabb, mint bármely más extension-é a FF-ban.
FF-nál nem biztos, hogy a hagyományos MS-felhasználóval kapcsolatos elõítéletekbõl kellene kiindulni. Aki FF-ot használ és ext-ekkel is szórakozik, az azért legalább egyszer megnézi a beállításokat. Ráadásul a telepítés során egyértelmûen látszik, hogy van egy alap és egy fejlettebb beállítási lehetõség.
Nem “eldugodták” ez tény. Csak amikor telepítem a plugint, újraindítom a böngészõt és feljön a telepítõ ablak, rákattintok, hogy normál telepítés, nem kérdez rá a program. Utána meg már senki sem keresgélné, hiszen a dolog tökéletesen mûködik. Ha mégis érdekelne a téma, akkor meg lehet hogy azért nem fogod nézni, mert a már (sokat) idézet FAQ azt állítja semmi gond, hiszen titkosítva van, még mi se látjuk.
Hagyományos MS-felhasználó elõítélet… hah… Ne mond már hogy ez érv lehet. Mindenki aki már valaha csinált bármit, ami “nem felhasználói” volt tudja, hogy az elképzelhetõ leghülyébb felhasználóra kell tervezni… ez minden mérnöki fejlesztés credoja. (Ezt pont az a Google ne tudná, aminek a fõ szolgáltatása áll egy szövegmezõbõl, meg egy “keress” gombból?)
Másrészt meg én se szoktam megnézni a beállításokat és a “pro” felhasználók 99%-a sem. Egyszerûen azért, mert ha jól megy felesleges. Ha valami kisebb-nagyobb gond van vele lehet hogy belenézek. De ez a kiegészítés megy. És jó. Csak a személyes adataimat küldi el másnak…
Amúgy amit én korábban beidéztem szöveg az a telepítéskor a normál telepítés résznél a Learn more…-re kattintva rögtön megjelenik a szöveg, ott pontosan van leírva hogy mit titkosít és hogy válassz Advanced-et ha mást akarsz.
Ha nem titkosítod akkor is max. gépek dolgozzák fel. Biztos lesz majd olyan késõbb, hogy ha engedélyezed, akkor a Personal Search-hez felhasználják, hogy jobb találatokat kapj, meg persze relevánsabb reklámokat