A számítógép, mint olyan

A gyors helyi hálózati és internetkapcsolatok egyre inkább átformálják a gondolkodásmódunkat. Most nem az általam túlértékelnek tartott “web, mint platform” dologról lesz szó, hanem arról, hogy egyáltalán nem magától értetődő az a szemlélet, hogy mindenkinek legyen számítógépe. Persze lehessen minden irodából és háztartásból számítógépet használni, de annak nem feltétlenül szükséges helyben lennie.

Rengeteg elképzelés és ötlet létezik erre a problémára, amelyek legtöbbje nemcsak nyilvánvalóan olcsóbb, de meglepő módon gyorsabb is. Az hogy miért olcsóbb távoli gépet használni annak egyszerű okai vannak. A legköltséghatékonyabb megoldás általában nem a legkisebb teljesítményű. A legtöbb embernek elég 40-50 Gb tárhely. Ha vesznek egy ekkora merevlemezt az majdnem annyiba kerül mint egy 200 Gb-os. Azaz ha valahogy négyen tudnák használni ezt akkor kb. negyedakkora költségből kijöhetnének. Hasonló dolgok elmondhatóak más más hardverelemekre is.

Sőt, ha a processzort vagy a memóriát vesszük alapul még a teljesítménynek is jót tesz az ilyesmi. Azt láthatjuk ugyanis, hogy ezek általában szinte minimális kihasználtsággal működnek. Viszont a mindennapos használat során néha megugrik a használatuk néhány másodperces időtartamokra. Ilyenkor a gép lelassul, az OS meg vért izzad, hogy megpróbálja ezt a tényt elrejteni a felhasználó elől. Ha többen használnának egy gépet abba ugyanannyiért sokkal erősebb hardver lehetne, ami ebben az esetben jól jöhet. Teljesen logikus tehát, hogy mondjuk irodákba vagy olyan helyeken ahol több gép található bevezessenek valami ilyesmit.

Na de hogy lehet megoldani, hogy egy gépet többen használjanak? Sokféleképpen. A legegyszerűbb (inkább csak elméleti jelentőségű) ötlet, hogy tegyünk bele több videokártyát/egeret/billentyűzetet. Tény, hogy ez érdekes, de a gyakorlatban nem igazán jó ötlet. Ennél sokkal jobb, ha egyszerű, kicsi nagyon olcsó gépekkel hidaljuk át a problémát. Ezekbe gyakorlatilag semmi nem kell. A minimális szoftverüket (ami összeköti őket a központi géppel) akár a hálózatról is betölthetik és tulajdonképpen semmi nem kell beléjük csak I/O eszközök, meg egy minimális processzor, ami ezeket kezeli. Az ilyen célgépek halkak és kicsik, de legfőképpen olcsók lehetnek. A szerver meg a felhasználók számától függően akár egy sima gép, vagy egy bika kluszter is lehet.

És most jön az izgalmas része a dolognak: képzeljük el ezt az interneten keresztül. Aki látott már VNC-t annak ez nem esik nehezére. A felhasználó csak felküldi a megfelelő bemeneteket (egér állapota, billentyűzetleütések stb.) a szerver meg leküldi a kimeneteket (képernyő tartalma, hang stb.). Ha megnézzük (a fizikai adathordozóktól eltekintve, amiknek a sírját már úgyis megástuk) a felmenő adatok egészen apró sávszélességet foglalnak el, így akár asszimetrikus sávszélességű internetkapcsolat (ADSL) segítségével is működhet a dolog. El tudom képzelni, hogy néhány év múlva már nem fogunk számítógépet vásárolni, csak virtuális gépet bérelni.

Ha elterjednek az ilyen megoldások még egy ipar nagyban át fog alakulni. A szoftvereké. Nagyon sok olyan program van, ami drága ahhoz, hogy megvegyük, de időnként használnánk őket. (Photoshop, Macromedia Adobe Flash, 3D Studio Max stb…. csupa olyan szoftver ami nagyon népszerű warez körökben.) Miért ne lehetne ezeket erre optimalizált hardveren futtatni az interneten keresztül, a használattal arányos fizetési feltételek mellet? Miért vegyen méregdrágán szoftvert, ha csak keveset használom, és akkor a hozzá tartozó hardverről nem is beszélve. Lehet, hogy nem tűnik reálisnak, de mondok egy életszerű példát: általában nem játszok, de olyan havonta még nekem is kedvem támad rakétával arconlőni valakit. Miért vegyek egy sokszor több százezer forintos célhardvert. Nem lenne egyszerűbb így bérelni.

Ma még persze (bár vannak/voltak ilyen irányú próbálkozások: pl.: Sun) ez kicsit távolinak tűnik. Némi időt rászánva kicsit leteszteltem az ötletet: Két (eléggé “mezei”) gépet használtam amik a helyi hálózaton keresztül voltak összedugva és figyeltem a különböző paramétereket. A távoli bejelentkezés (Gnome alatt) irodai munkákhoz (Firefox, Gedit és Openoffice alatt teszteltem) tökéletes és nagyon kímélő: a sávszélességen és a gép teljesítményén szinte alig tűnt fel. A VNC (A hang átviteléhez trükközni kellett) és az irodai munka szintén jól teljesített (ezzel írtam a bejegyzést), bár itt az ablakváltás során szemmel láthatóan megugrik a teljesítmény de még mindig nem vészes (egy 1-2 megabites vonal esetén se tűnne fel különösebben). Viszont ebben az esetben tényleg olyan, mintha ott ülnék a gép előtt.

A filmnézés (DVD minőségű Xvid) és a játék (Quake 3) viszont sokkal nagyobb galibát okozott. A távoli bejelentkezés szinte azonnal elveszítette helyzeti előnyét és gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult (nyilvánvaló, hogy nem ilyesmire találták ki…). A VNC egy fokkal jobb volt. Akár olyan is lehetett volna, mintha ott ülnék. A sávszélesség használata sokkal jobb volt, mint vártam (azért nem a mai magyar ADSL, de egy 6-8 megabites vonalon szintén fel se tűnne) viszont (gondolom) a tömörítés miatt egy erősebb 486-os teljesítményére redukálta a szervergépet. Ez egy olyan probléma ami még megoldásra vár. Úgy vélem, hogy hogy ez megfelelő célhardver segítségével legyőzhető lenne (hasonlóan, mondjuk a 3D gyorsításhoz…)

Mindent összevetve: Irodákba, a használt szoftverek és a helyi hálózat miatt már ma is egy jó elképzelés lehet ilyen rendszerben gondolkodni. Jó ötletnek tartanám, ha megfelelő hardverrel távolról lehetne használni spéci szoftvereket (utánanéztem és furcsa, hogy nem találtam ilyen próbálkozást). Otthonról, interneten keresztül virtuális gépet bérelni viszont még eléggé a jövő zenéje.

Kis lábjegyzet
A távoli bejelentkezés (Windowson: távoli asztal) ma már a legtöbb operációs rendszernek része. Az egyes programok a szerveren futnak, de az a kimenetét egyből a távoli gépnek adja át, ahol annak az operációs rendszere jeleníti meg. Azaz mondjuk egy form esetén csak az elemek pozíciója és más tulajdonságai mennek át a hálózaton… ez hatékony, de sokszor kompatibilitási gondokhoz vezet.
VNC esetén, viszont a monitor teljes képe a hálózaton. Az erős optimalizáció ellenére ez sokkal több sávszélességet megeszik, viszont nincsenek kompatibilitási gondok és tényleg olyan, mintha helyben ülnénk.
A szerveren ha távoli bejelentkezést használunk gyakorlatilag semmi gond nincs, olyan mintha simán futna a program. Virtuális gép esetén is sok lehetőségünk van, ezeknek azonban jóval nagyobb az erőforrásigényük. Jelenleg a legismertebb talán ezen a téren a VMWare megoldása, ami egy teljes virtuális gépet létrehoz és azt közvetíti a felhasználó felé. Mindenesetre a szerver terén még nagyon sok fejlesztenivaló lenne.

OFF
Utolsó figyelmeztetés: ezen a hétvégén még lehet szavazni a Goldenblogon, ahol én is bekerültem a legjobbak közé. Tudom, hogy senkinek se tetszik a verseny, de ha már ez van, nehogy már a te véleményed ne számítson! Szavazz rám még ma és ha nyerek laptopot vagy gyorsabb internetkapcsolatot jobban tudok majd blogolni!

Kapcsolódó bejegyzések

5 Hozzászólás - “A számítógép, mint olyan”


  1. 1 Ladik
  2. 2 Bambula

    “A sávszélesség használata sokkal jobb volt, mint vártam (azért nem a mai magyar ADSL, de egy 6-8 megabites vonalon szintén fel se tûnne)”

    És akkor mi lenne, ha 3-4 felhasználó nyomná folyamatosan? Akkor ennek megfelelõen kellene emelni a sávszélességet? Az viszont már durva lenne.

  3. 3 f

    http://www.ltsp.org/
    linux terminal server project.

    felhasznalja a regi dogoket diskless terminalnak.

  4. 4 Tóth Benedek

    Bambula: ez a felsõ határ volt. A normál használat során ezt meg sem közelítette. Másrészt a szerverek meg nyilvánvalóan egy olyan helyen vannak, ahol gyors internetkapcsolat van. (egy 1 Gbps sebességû kapcsolat több száz felhasználót ki tud szolgálni…)

  5. 5 robi

    Az nxservert (és annak opensource megvalósítását a FreeNX-et) is érdemes megnézni. Egy sima ssh-n keresztül varázsolja a desktopot a kliens gépére, és az nem nagyon váogatós: a szerver futtathat nxservert, freenxservert, vnc-servert, windows terminal servicest.

    Továbbiak: http://www.nomachine.com/

    Ps: az oldalon van demo is: http://www.nomachine.com/testdrive.php

Jelenleg nem lehet hozzászólni.