BlogOnLine

A BlogOnLinet próbálgatva az első, ami feltűnik, hogy a regisztráció eléggé nevetséges: elsősorban azért, mert előbb egy moderátornak ellenőriznie kell azt. Ellenben már rögtön itt látható az oldal egyedisége… megadhatjuk ugyanis blogunk RSS feedjét, amit a rendszer szépen be fog építeni. Ellenben buta személyes adatokat is meg kell adni… nem hinném, hogy ebben a rendszerben pl. az iskoláink megadásának kötelezőknek kéne lenniük…

Az oldal egyediségét két dolog adja… egyelőre senki sincs fent rajta, így kissé isolatr jellege van. Másrészt kifejezetten bloggereknek van fenntartva. Azt hogy ebből a csoportból kik fogják használni (ha lesznek ilyenek) meg nem tudnám mondani. Technikailag az egyetlen érdekesség az RSS olvasó, ami ugyan néha nevetséges hibákat tartalmaz (nekem sokszor nem is ment) és elég hanyag munka (nehezen tudnám elképzelni, hogy bárki is használja), de mindenképpen említést érdemel. A kötelező szolgáltatások közül persze van még fórum és chat.

Az ötlet érdekes, kíváncsi vagyok milyen lesz, ha (talán) majd egyszer lesz is benne valaki, de a kivitelezés is még eléggé gyerekcipőben jár… Egyelőre az oldal az “érdekesség” kategóriába tartozik.

Kapcsolódó bejegyzések

13 Hozzászólás - “BlogOnLine”


  1. 1 Kelt

    Idézném:

    \”K: Mi az a CSS?
    V: Cascading Style Sheets (Zuhogo Stíluslapok) = Külsõ Stílusdefiníciós fájl.\”

  2. 2 Rabbit

    Még jó, hogy mi más módokon építjük a kapcsolatot…

  3. 3 Hannibal Lektûr

    hmm…

  4. 4 admc

    Valószínûleg sok bloggerben lesz meg az a hozzáállás, ami az enyém is: nem regisztrálok, mert gáz. Szerintem sokunk tiltakozik az ilyen minek-mégegy típusú ötletek ellen.

    Én mondjuk személyesen is érintettnek érzem magamat, ugyanis nemrég hoztam létre egy olyan szolgáltatást, mely hasonló célt töltene be, de vadiúj ötletekkel, nem Amerikából importálva.

    Apropó, talán hallottál róla, ez a Milyen Vagyok? altblog?. Nincs kedved írni róla? ;)

  5. 5 en1

    admc kiugrott a nyuszi a bokorból. :-) és még egy: minden szentnek maga felé hajlik a keze. :-) ejnye. :-)))

  6. 6 admc

    en1, nagyon megtisztelõ, hogy szentként emlegetsz… :)
    Úgyis szent ügynek érzem az ügyemet. Szentebbnek, mint például ezt itt:D

  7. 7 Kelt

    Egyenlõre tényleg játék a szolgáltatás, alap drupal nem sok semmivel megfejelve. Viszont egyelõre nincs annyi jó minõségû bloggereket támogató szolgáltatás - az oda-vissza szólogatásra épülõ Milyen vagyok?-at nem boncolnám -, hogy bármelyiket is egy szóval leírjam.

    Pláne, hogy a legutóbbi minek mégegy kategóriás magyar webes fejlesztés (miner) pont jobb lett, mint az elõdje.

    admc:
    Oké, lehet nem szeretni az amerikából importált fejlesztéseket, de a magyar információs társadalom állapotjából nekem nem úgy tûnik, hogy a következõ nagy dolgot itt találják ki. :)

  8. 8 admc

    Érdekes az álláspontod, Kelt, csak azt nem értem benne, hogy mi többet vársz egy bloggereket támogató szolgáltatástól, mint annak lehetõségét, hogy megismerjék egymást?

    A “következõ nagy dolog” kitalálásához pedig nem hinném, hogy egy egész információs társadalom állapotát kell vizsgálgatnunk, ide elég, ha lehetek ily szerénytelen, az egyéni géniusz kreativitása.

  9. 9 Shamalt

    egy sarkanyszobor beszerzese igen is szent ugy ;)

  10. 10 admc

    Már hogy ne lenne az, Shamalt, hát milyen jó kis cél. Én en1 kommentspamjére próbáltam reflektálni… ;)

  11. 11 Kelt

    Admc:
    Zárójel: Abba, hogy a megismerés és az x darab post elolvasása miben tér el, ne menjünk bele.

    Egy bloggereket támogató szolgáltatástól pedig azt várom el, hogy kényelmes legyen, helyén legyenek a funkciói, tudjak ott “mit csinálni”, de legyenek kilépési pontjai is. Nagyban ilyen a Technorati, elindulsz egy tag mentén, beleolvasol egy postba, megnézed, hogy az írója kiket olvas. Kicsiben ilyen akar lenni a blogter - csak a központi keresési/katalógus lehetõségek iszonyatosak.

    A next big thing esetében nem feltétlenül a zsenialitást emelném ki. Nézd meg a körülbelül egyetlen ötletet, amit itthon találtak ki és átszármazott az Egyesült Államokba, Tékozló Homár a neve, a nagytesót meg The Consumerist-nek hívják.
    Nem annyira a zsenialitása miatt vette át a Gawker, hanem mert volt személyes kapcsolat és mert látszott, hogy képes tömegeket megmozgatni. Niche projekteknek pedig nem sok esélye van ott, ahol nincs elég nethasználó.

    Shamalt:
    Flying B az íróasztalra… ;)

  12. 12 admc

    Kelt, az MV-n van olyan lehetõség, hogy megnézd, hogy az írója kiket olvas. Tagek is vannak, bár a bloggereknek szóló szolgáltatásnak nálam nem szinonimája a Technorati, ezért a tageknek más szerepük van. Immár ott is tudsz “mit csinálni”, részben az éppen tegnap, részben éppen ennek a kis vitának a hatására kifejlesztett frissbox segítségével, ami hasonló a Blogterhez.

    A next big thing esetében pedig eléggé meglepõdtem, hogy gyakorlatilag egy blogról beszélsz (Tékozló Homár), mint nagy ötletrõl. Amit furcsálok, az az, hogy mintha csak a meglévõ sémákból képzelnéd el felépíteni a jövõ webjét (meglévõ blogok, Technorati), pedig az MV szerintem egy újfajta, használható megközelítést kínál, ami jól illeszkedik a már belakott blogoszférára.

  13. 13 Kelt

    A példáimra válaszoltál, nem arra, amit írtam, de akkor folytassuk innen.

    A Technorati sem a tagelés miatt lényeges - bár hihetetlenül webkettes címkézni - hanem amiatt, hogy képes volt intézménnyé válni. És hogy elég bátor kifelé mutató linkeket adni, nem akarja bent tartani az olvasót, mert tudja, hogy vissza fognak jönni.

    A második példámat is máshogy látjuk. A Homárt/Consumeristet nem mint egy blogot tartom nagy ötletnek, hanem mint témát. Kézenfekvõ - ha úgy tetszik, nem zseniális - ötlet a csalódott vásárlóknak felületet adni, ahol megírhatják, hogy romlott volt a parizer, lerohadt az új autó vagy fagy a windows. Viszont a zsenialitás hiányától függetlenül mûködik, közösséget szervez, viszatérõ látogatókat teremt.

    Ami miatt lenextbigthingeztem a Homárt, hogy ezt ráadásul egy internetpenetráció és webkultúra terén elmaradt országban sikerült elérnie. Olyan helyen, ahol még a jelen webje is erõsen kialakulatlan.

    Várjunk pár hónapot, és nézzük meg akkor, hogy a MV mennyire találta meg a helyét a hazai blogoszférában, hazai interneten. Kíváncsi vagyok jövõálló-e.

Jelenleg nem lehet hozzászólni.