Hibajavító

A szakemberek nagyon szeretnék ha nem lennének hibák semmiben és erre is játszanak. Ez azonban soha nem jelenti azt, hogy ne kéne figyelembe vennit ha valami nem jól működik. Tudod mi az a “HTTP 404″? Persze: nap mint nap összefutunk a kifejezéssel.

Hibák mindig vannak. Függetlenül attól, hogy kinek a hibája néha a felhasználó nem azt kapja amit szeretne. Amit kap helyette az a legtöbbször valami buta, számára értelmezhetetlen hibaüzenet. Egy kezemen meg tudom például számolni azokat akiknek itthon mond valamit a “kék halál” titokzatos tartalma.

Pedig meg lehetne ezt normálisan is csinálni. Ha a felhasználó esetében hiba lép fel, a hibaüzenetnek feltétlenül tartalmaznia kell, hogy azt mi okoz(hat)ta és hogy hogyan lehet elhárítani. Ezt az egyszerű felhasználónak kell elmagyarázni! A számára érthetetlen részeket praktikus elérhetővé tenni valahogy azoknak a keveseknek akiket érdekel, de ők úgyis tudni fogják azt is,hogy hol keressék ha nem teszed rögtön eléjük. A legjobb megoldás szerintem talán egy log fájl vagy egy “szakértőknek” fül.

A weben a helyzet még hatványozottabban igaz. A leggyakoribb az un. “404″-es hibaüzenet, ami nevét onnan kapta, hogy a webszerver amikor a kért anyagot nem találja a kérésre egy 404-es hibakóddal ellátott választ küld. Egy átlag ilyen hibaüzenet teljesen értelmetlen a felhasználó számára. Pedig komolyan kell venni, mert — sajnos — ezek a lapokkal azért elég gyakran összefutni. Általában amúgy két tipikus ludas van: vagy valami külső link rosszul működik (”elavult”) vagy az oldalon belül van valami hiba.

Az előbbi esetben a legtöbbször egy új felhasználóról van szó. Jó lenne valahogy megfogni. A hibalapnak tehát mindenképpen informatívnak kell lennie. Mit szolgáltat a honlap, mire jó, esetleg hol keresheti a hiányzó oldalt a felhasználó.

Azt is fontos viszont ellenőriznünk, hogy nem szüntethető-e meg a hiba. Ha ugyanis a lapon belül van probléma (meg akkor is ha nem), meg kell azt szüntetni. Ez pedig csak úgy lehetséges hogy ha tudunk róla. Feltétlenül javaslom hogy amikor megjelenik egy hibaüzenet naplózzuk, hogy honnan jött a felhasználó. (Mániákusok email, sőt SMS értesítést is küldhetnek maguknak.) Így ha mi okoztuk ki is tudjuk javítani a hibát.

Persze a legjobb módszer, ha mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk a dolgot. Ha átalakítjuk az oldal szerkezetét gondoskodjunk róla, hogy a régi linkek továbbra is működjenek! Jó trükk lehet ha megnézzük, hogy a google milyen oldalakat ismer az oldalról. (Egy példa többet ér ezer szónál.) Persze nehéz mindent jól megcsinálni, de mindenképpen fontos hiszen a hibaüzenetek nem túl pozitív képét valahogy meg kell próbálni ellensúlyozni.

Végezetül néhány tipikus példa, amiből jól látszik, hogy pozitív és negatív meglepetések bárhol érhetik az embert: amazon.com, index, Marketing Commando

Kapcsolódó bejegyzések

3 Hozzászólás - “Hibajavító”


  1. 1 Laci

    A neten milliónyi gyűjteményt lehet találni a legjobb/legszebb/legviccesebb 404-es oldalkról. Csak egy példa vaktában: http://www.plinko.net/404/

  2. 2 Trofimov

    Én például a mailer-daemon hibaüzeneteken vagyok kiakadva. Egy hétköznapi felhasználónak legkevésbé se érthető adathalmazt ad vissza.

  3. 3 Pairg

    A 404-esek legtöbbször régi link miatt jönnek elő. Erre HHH-nál már elkezdtünk megoldást keresni:
    http://hirbehozo.blog.hu/2006/09/11/kezelni_a_halott_linkeket

Jelenleg nem lehet hozzászólni.