Az ember sokszor kerül abba a helyzetbe, hogy nem nagyon tudja megítélni egy szolgáltatás jövőbeli sikerének esélyeit, lévén “pro-user” vagy “early adopter” a felhasználók többsége meg nem. A szerző egy gigantikus évek alatt és eleinte akaratlanul összehozott szociológiai kutatás kétes és megbízhatatlan eredményeit próbálja összegezni.
Ha értesz a számítógépekhez biztos sokan vannak, ismerősök, barátok meg persze családtagok, akik sokszor a segítségedre szorulnak ügyes-bajos kérdéseikkel. Tanácsokat és segítséget kérnek… mi meg segítünk és tudtunkon kívül befolyásoljuk őket. Viszont lehetőségünk nyílik megfigyelni, hogy mik a leggyakoribb problémák és mik a legjobban működő megoldások.
Én is jópár ismerősöm technológiai hátterét “felügyelem”: közös bennük, hogy a lehető legkevésbé értenek az informatikához. Szöveget szerkesztenek, emaileket és üzeneteket küldenek és böngésznek. Nem tudják mi az a tűzfal, csak azt hogy én azt mondtam nekik, hogy fontos; a számítógép beállításaival de még Quake-kel sem játszanak. Igazi hús-vér felhasználók.
Most azt próbálom összefoglalni, hogy melyek azok a szoftverek, amik igazi sikernek számítanak körükben. Persze sokszor más megoldás is jó lehet, de én csak azokat tudom megfigyelni, amik vagy “adottak” vagy én ajánlom (és telepítem) nekik. Sok program előtt nagy jövőt látnak sokan és ennek elengedhetetlen feltétele, hogy ne csak a “geek” közösség körében legyenek sikeresek. Néhány egészen meglepő tapasztalatot sikerült összeszednem. Csak a legnépszerűbb témakörökön szeretnék átfutni.
Böngésző
A Firefox igazi sikertörténetnek számít. Érdekes módon olyan funkciói miatt lett népszerű, amikre én nem is gondoltam. Hátránya, hogy az igazán jó telepítéshez azért hozzátartozik, hogy megfelelően össze kell válogatni a kiterjesztéseket és az alapbeállítások — szerintem — sokszor nem logikusak. Az adblockhoz például vinni kell a szűrőlistát meg ilyesmi. A füles böngészés és a reklámok szűrése különösen népszerű, a fasterfox miatti gyorsulás pedig kifejezetten élménydússá teszi a böngészést. Legnépszerűbb funkció a “középső gombra új fülre nyíló link” és a beépített kereső, ellenben az RSS és hasonlók funkciók nem annyira népszerűek mint elvárható lenne.
Irodai programok
Az OpenOfficeról nehéz megmondani, hogy népszerű-e vagy sem, ugyanis a gyakorlatban teljesen olyan, mint a Microsoft hasonló alkalmazásai. Azért szoktam telepíteni, mert ez utóbbival én nem rendelkezem. Panasz még nem volt rá, de dicséret sem gyakori (egyedül a PDF exportra szoktak hümmögni, hogy ez jó…) egyszerűen működik… másra meg nincs szükség. Pozitívum, hogy a menüje logikus, ami egyszerűbben használhatóvá teszi. Nincsenek többé telefonok, hogy hogyan kell megoldani hogy az oldal fekvő legyen.
Üzenetküldés
Ha valami miatt több hálózatra van szükség én a Gaimot szoktam ajánlani… panasz még nem volt rá. De meg kell mondanom itthon az MSN szinte “monopolhelyzetben” van ebben a csoportban, így sokszor marad annál a felhasználó… sok panasz arra sem érkezett még.
Levelezőprogram
A Windowshoz alapból adott Outlook Express a nyerő általában. A Thunderbirdre se volt még panasz, de gyakorlati okokból nem szoktam erőltetni csak ha Spam problémák vannak. Ebben a kategóriában a legegyszerűbb a legjobb. Népszerűek még a webes levelezők. Érdekes módon elsősorban (gondolom történelmi okokból) a freemail. Erre általában nagyon panaszkodnak, de email címet váltani már senki sem szeretne. Ha mégis a Gmaillel ritkán van probléma.
Zene
A Winamp örök nyerő, lévén mindenki tudja használni. Szoktam ajánlani és népszerű az iTunes is. Szerintem ez utóbbi hosszú távon sikeresebb lehet, a Winamp szintén inkább történelmi okokból jó, lévén évek óta mindenki ezt használja.
Videó
Én mindenkinek a VLC-t szoktam ajánlani és még panasz nem volt rá. A kategória többi tagjához képest nem csilivili, viszont egyszerű és igazán használható… nem kell ötmilliószor elmagyarázni, hogy hogyan kell feliratot hozzáadni, nincsenek codec problémák… egyszerűen működik. Talán a legnagyobb siker az általam ajánlott programok közül. (Mellette még azért biztos ami biztos fel szoktam telepíteni a K-Lite codec packet.)
Linux
Kicsit drasztikusnak gondolná az ember, hogy Linuxot telepítek szegény egyszerű felhasználóknak és nem is szívesen teszem, ha külön nem kérik, csak ha tényleg muszály. Először azért tettem fel, mert nagyon sürgősen használhatóvá kellett tenni egy teljesen szétesett Windowst és nem találtam az XP lemezemet. Eddig három embernél telepítettem így, kéretlenül Ubuntu Linuxot, ebből mindössze egy jelezte egy bő hónappal később, hogy inkább szeretne Windowst. Ellenben mára már majd’ egy tucat ismerősömnek segítettem ilyet telepíteni, főleg az előbbiek ajánlására. Ők a népszerű közhiedelemmel ellentétben pont azért szerették meg, mert “könnyebben használható”. A működését nagyon magyaráznom soha nem kellett… egy kb. tíz perces gyorstalpaló után mindenki használni tudta a rendszert, ami minden igénynek megfelelt. (Nagy előnye még, hogy könnyen távirányítható, így nem kell minden apróságért a helyszínre menni…)
Fájlmegosztás
Szintén egy olyan téma, ami mindenkinél igény. Sajnos három programot is feltétlenül telepíteni kell. Az egyik valami DC kliens hazánk (idióta) szokásai miatt a magyar anyagok ezen a legjobban elérhetőek. A RevConnect klienset én technikai okokból nagyon szeretem és még panasz nem volt rá. A másik az eMule, amit ajánlani szoktam az angol nyelvű anyagokhoz. Egyszerűen használható és nagyon jó. Előnye, hogy elfut a háttérben egész nap, úgy hogy az ember észre se veszi és szinte bármit le lehet tölteni amire igény lehet (… és nem magyar). Bittorrent kliensnek általában Azureus, de újabban a µtorrentet ajánlom. Mindkettő nagyon sikeres és ellenzőik támadásai ellenére, olyat, hogy nehezen használható lenne még nem hallottam róluk. Fontos, hogy itt is állítsuk be az automatikus sávszélességszabályozást… ez nagyon sokat dob az élményen. Ha éppen van elfekvőben a telepítést meg szoktam fejelni egy meghívóval a kedvenc torrent oldalamra. Ez szokott a legnépszerűbb lenni.
Ebben a kategóriában amúgy az a legfontosabb, hogy a telepítéssel együtt adjuk meg néhány ed2k és torrent oldal címét a felhasználónak.
Meglepő, de…
Nem népszerű a Skype, legalábbis nem annyira mint elvárható lenne. Az ember azt hinné, hogy ingyen telefonálás, meg ilyesmi, de nem… valamiért nincs igény rá. Az IRC se népszerű, sőt… azt se tudják mi az és amikor elmondom akkor se kell. A különböző szoftveres RSS olvasók se jönnek be sok embernek. Ellenben az egyszerű, “önnek levele jött” email értesítők fontosabbnak tűnnek, mint a maguk a levelező programok. A Total Commander se népszerű annyira, bár igény van rá, de ahhoz képest, hogy a pro usereknél Windows alatt egyértelműen ez a legnépszerűbb program, szinte sehol sincs.
Mindent összevetve jól látszik, hogy néhány cégnek fogalma sincs arról, hogy a felhasználóbarátság mit jelent. Az egyszerű felhasználóknak (is) felesleges a “tip of the day”, a beszélő figura a hosszú, beszédes beállítások fül és a nagy gombok. Az egyszerű felhasználónak fontos a kézreálló, logikus kezelőfelület, de a legfontosabb és fő szempont a logikus, átlátható, beszédes menü. Ha ez megvan nem kell magyarázni, hogy mi hol van és hogyan működik, mert a felhasználó nem hülye csak nem ért hozzá… és a jó program lehet akármilyen összetett is, a használata nem szabad hogy külön “végzettséget” igényeljen.
A következő (remélem még a héten elkészülő) részben webes megoldásokkal fogok foglalkozni hasonló szempontok és tapasztalatok alapján. Gmail, Netvibes, Del.icio.us, RSS… tényleg sikertörténetek, vagy csak üres átverés az egész? Mely “Web 2.0″ szolgáltatások használhatóak az egyszerű felhasználóknak és melyek nem?
Elküldés
Hozzászólás
Hozzászólás RSS
Teljesen igazat adok az osszefefoglalasodnak. Kicsit a “trendiseg” kezd eltolodni, es a regebben nagy port, es nepszeruseget aratott programokat mar csak megszokasbol hasznaljul…
En VLC helyett mplayert hasznalok. Sajnos a vlc jobban supportalt ezt ala kell irnom az mplayer uj csapata elegge nem csinal manapsag semmit…. De talan jon meg kutyara uthenger is…
én is mplayer fan vagyok a kezdetektől.
Van windows frontend (mpf.dzm.hu), ami szépen megy mindenütt, arra se volt még soha panaszom.
Örömmel olvastam az ubuntu felhasználók részt. Nekem abban még voltak problémáim. Eddig 20% maradt linuxnál, a többiek visszaálltak windowsra. Persze volt köztük sok olyan is, akinek egyszerűen nem volt megfelelő célprogram linuxra, s akkor már nem akart váltogatni.
Kiváncsian várom a folytatást.
Komolyan mondom ez majdnem olyan mintha én írtam volna
(a linuxos részt kivéve, amit egyszerűen azért nem használok mert nincs rá játék
)
G-mailt használok én is illetve c2.hu-t (itt gyorsan meg van a regisztráció, tényleg 2 perc, nem kérdez mindenféle baromságot csak a lényeget)
Winamp-ot használok zenéhez, megszokásból illetve azért mert gyors és megbízható (régebbi 2.xx verziók)
VLC nekem is van fennt, de főleg azért, hogy a még letöltés alatt álló dolgokba bele tudjak nézni. Egyébként nálam a BSplayer k-lite codec pack a nyerő
Revconnect helyett én Strongdc-t használok a többi stimmel. (most már kipróbálom a revconnect-et)
Total Commander-t használom rengeteget, szóval pro-user vagyok és ez jó
Ez jó, köszi, úgyis most kell összeraknom egy gépet
Hah, 2.xx-es Winampok. Már azt hittem, hogy csak nekem van a biztonság kedvéért elrakva egy 2.78-as telepítő, hátha kell valakinek. (Egyébként egy decens “retró” rendszert össze lehet pakolni az OldVersion-ről. Nagyon ajánlom.)
Kipróbáltam az iTunes telepítését is, ami annyival jobb, hogy a “nem tudok új playlistet csinálni” rokonok is képessé válnak általa a zenehallgatásra.
kérdem én, hogy a fasterfox valóban nem jó a legfrissebb firefox verzióhoz?
Off:
Winnie: nekem is ez a problémám, itt se sikerült telepíteni az említett okok miatt. Ez érdekes.
VLC egy dologra nem jó: bizonyos .264 codec-kel tömörített HD videók lejátszására. azokat még egy brutál géppel sem hajlandó lejátszani, max úgy mint egy p3-as gép egy 720p HD movot…
Nemár, a total cmd pro userség?! Én reflexből odarakom mint a kitkatmacska reggel az újságra…
Ja, és én 2.79-es winamp-al tolom…
a vlc mint egyszerűen beállítható? alapból jó, de ha valamin válatani kell az kínszenvedés, katasztrófa az options rész. meg engem most az új verzió még a feliratokkal is szivat és csak minden 10. title jelenik meg. DVDnél is.