1980 június 16-án az Amerikai legfelső bíróság úgy döntött, hogy egy mesterségesen előállított élőlény képezheti szabadalom tárgyát. Az egyik cég a közeljövőben tervezi piacra dobni genetikailag módosított macskáit. Az azokhoz tartozó szigorú felhasználási feltételek (via Boing Boing) pedig külön kitérnek arra, hogy a macska vagy annak genetikai tulajdonságai nem képezhetik adásvétel tárgyát… A “másolásvédelemről” ivartalanítás gondoskodik.
Nem célom belemenni (eddig inkább csak scifikben előtűnő) etikai vitákba, nem akarom azt mondani, hogy el kell határolódnunk az ilyesmitől, mert sok szempontból nagy lehetőségek vannak ezen a téren, de azért néhány etikai jellegű részletbe bele kéne egy kicsit jobban gondolni!
1980-ban a döntés meghozatalakor a legfelső bíróság nyilvánvalóan fel se tételezte, hogy már negyed századdal később fejlett élőlények esetében ilyen egyszerűvé válik a genetikai információ megváltoztatása. És az emberiség ilyen irányú lehetőségei egyre jobban tágulnak, ugyanakkor jogilag nagyon bizar dolgok fordulhatnak elő pont ennek a döntésnek a hatásaként.
Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy ha mondjuk az én gyerekem majd valami olyan betegséget örökölne amit csak valamiféle genetikai változtatással lehetne gyógyítani (mondjuk betegesen naiv vagy szőrös lesz
), akkor kell-e majd licencdíjjat fizetni az unokákért. Merthogy a macskáknál most ez a helyzet…
Elküldés
Hozzászólás
Hozzászólás RSS
Hogy jutott nekik eszükbe ilyen 1980-ban??? Túl sok sci-fit nézte?! Akkor még star wars se volt!
Nem-nem… az a vicc, hogy akkor már létezett ez a baktérium. Nem “mesterségesen csinálták” hanem (rohadtul nem értek a témához… szóval lehet, hogy hülyeséget írok) hanem kísérleti célra módosítottak egy baktériumot. Lehet hogy ez furcsán hangzik, de ma már elég sok “faj” létezik, a génkezelt zöldségektől kezdve sok máson át, ami mesterségesen (és nem szelektív szaporítási technikával) lett létrehozva.
Van valami nemzetközi egyezmény, ami a gerinceseket (vagy emlősöket?) kivonja a szabadalmaztathatóság köréből.
Egyébként meg az egész szabadalmi rendszert felszántani, sóval bevetni…