Tudta az olvasó, hogy a Magyar Rádió archívumából szinte minden megrendelhető? Én eddig nem. Persze nem online, hanem postán, meg a megfelelő jogdíjak és költségek kifizetése után… de ha ez a helyzet, akkor az elmúlt hónap adásai miért vannak meg online, ingyen… azaz pontosabban a többi miért nem?
Egy érdekes bejegyzést találtam rakott Kelt a kezeim közé. Arról szól, hogy régi felvételeket meg lehet rendelni a Rádió archívumából. Na nézzük mibe kerül mindez: “jogdíj, keresési díj, adathordozó díja és postaköltség”. A jogdíj kivételével a többi összesen nulla forint lehetne ha az internetről lehetne megvenni a felvételeket… sőt a rádió működése során kb. először akár profitot is termelhetne.
A jogdíj, az meg akár lehet is valamennyi… de akkor csak azt nem értem, hogy ugyanez a jogdíj miért nem létezik az elmúlt hónap adásai kapcsán. Merthogy azok (zenéstül mindenestül) meghallgathatóak.
Persze mondjuk azt, hogy nincs pénzük digitalizálni (vagy amit erre kaptak pénzt, az tulajdonképpen állami támogatás á la MTV+Nava)! De akkor legalább azokat tegyék elérhetővé, amik egyszer digitalizálva lettek. Azok, amik már egyszer voltak a honlapon azok legyenek elérhetőek vagy ingyen vagy olcsón, hiszen már megvannak a megfelelő formátumban. Amit meg már egyszer kikért valaki (jó pénzért) az is megvan digitálisan (hiszen lemásolják neki), így az is nagyon olcsón elérhető lehetne.
Néha sírok azon, hogy milyen értékek porosodnak értéküket elveszítve, elérhetetlenül különböző archívumokban…
Elküldés
Hozzászólás
Hozzászólás RSS
bemásolom, amit a rendelés mellé kaptam:
“A megrendeléssel kapcsolatos általános információkat alább találja:
A hanganyag kijátszás több összetevőből áll, alapanyag, kutatás, munkadíj és eszmei érték alkotják, tehát nem percalapú a kalkuláció. 1 óra kazettaírás munkadíja 300 Ft, CD-re ugyanez 1500 Ft (a kalkuláció megkezdett órára értendő!), alapesetben az eszmei érték 5 percnél nem nagyobb időtartamnál 300 Ft, 30 percnél nem nagyobb időtartamnál 500 Ft, 30 perc fölött 1000 Ft, az eszmei értéket kijátszott hanganyagonként számítjuk nem pedig összidőre! Ezek az árak az 1970 után elhangzott rádiós felvételekre vonatkoznak.
Egy óra kutatás ára pedig 300 Ft.
A megadott értékek tájékoztató jellegűek és nettó értendők, egyes esetekben nagy eltérések tapasztalhatók, ezért minden egyes anyagnál külön árajánlatot adunk!
Biztosítunk a megrendeléshez hanghordozót (a kazetta ára 250 Ft, a CD-é 500 Ft), azonban be is lehet hozni, értelemszerűen annyival olcsóbb a végső ár.”
én nem voltam rajta különösebben fennakadva. ugyanis itthon mo.-n ebben nincs semmi különleges. ugya a szabványokat, törvényeket is a mi pénzünkből hozzák, készítik. mégis, ha hozzá akarsz jutni, akkor meg kell venned a közlönyt, vagy a jogtárat, szabványtárat (és egyebeket)
egyébként egyetértek a felvetéseddel, hogy akár netről letölthetővé tehetnék a régi anyagokat is akár pénzért is (talán drm-mel ellátva is, de ezért Kelt összehúzná a szemöldökét).
de momentán örülök, mint sódás a lovát, hogy végre megtaláltam, amit kerestem
A kulonbozo radiokban vannak musorok amiket biztos egy csomoan meghallgatnanak, csak manapsag nem jellemzo szerintem, hogy valaki minden heten ugyanabba az idopontban leuljon a radio ele es meghallgassa. A kulonbozo tematikus musoroknak lehetne csinalni podcastot es szepen ott lenne mindenkinek a gepen, mp3 lejatszojan masnap az adas es hallgathatna.
Más: nem ertem miert ennyivel dragabb cd-re kiirni egy adast, hiszen a kazettat valos idoben lehet csak irni, mig egy teljes CD-t 5 perc alatt kiir ma mar barmilyen iro.
A téma ismerős :O) Voltam a múltkori ülésen ahol a DA-ról (digitális archívum) az utána történő felhasználásról és hasonlókról esett szó illetve volt egy jogkezelési \”vitafórum\” is a vezetők között.
Felejtsétek el :O) Nem kívánom részletezni a miértet de a Rádió kerekei iszonyatosan durván lassan őrölnek. Több felvetésem is volt mit lehetne kezdeni a digitális anyaggal. Meghallgatták és ennyi nem több. Azóta semmi. Ez már több hónapja volt.
Üdv!
Csak hogy kicsit közelebb jussunk a megértéshez: a Magyar Rádió portálján elérhető Hangtár szolgáltatás mindössze félévig tartalmazza visszamenőleg az adásokat. A féléves időtartamnak részben tárhely-kapacitásbeli okai vannak és részben jogi okai. Bár újabban a klasszikus RealAudio formátum mellett feltűnt az MP3 alapú letöltés és hallgatás is - ezek a felvételek hangminősége (szándékosan) elmarad az elérhető legjobb (stúdió) minőségtől, tehát épp csak arra való, hogy ha lemaradtunk egy műsorról, akkor újra tudjuk hallgatni.
Más a helyzet az archívumból megrendelhetők felvételekkel. Ha CD-n rendeljük meg a felvételt, akkor az egy nagyon jó minőségű másolat lesz! A kazettás másolat persze hangminőségben elmaradhat mondjuk az letölthető MP3-hoz képest, ám így nem csak az utóbbi félév műsorai közül lehet kérni.
Szilágyi Árpád
rádiós újságíró
Árpád: Ez teljesen korrekt… de pont azért fájó, mert relatíve nulla befektetéssel akár tényleg használható is lehetne a rendszer.
A Magyar Rádió esetében az egyszerű felhasználó szemében a legtöbb esetben a stúdióminőség úgy vélem nem igény… ellenben az, hogy egyszerűen, gyorsan és olcsón (ha nem ingyen) hozzá lehessen férni a rádió (amúgy felbecsülhetetlen értékű) archívumához az mindenképpen fontos és hasznos lenne.
Az, hogy a felvételeket csak fél évig tárolják annak nem hinném, hogy tárhely kapacitás-beli oka van… (ha ez így van szívesen adományozok kezdetnek egy 300 Gb-s merevlemezt a Rádiónak, ami gyors becslésem szerint a három adó kéthavi adásának közepes minőségű MP3 másolatának tárolására elég) A jogi okok pedig könnyen megoldhatóak lennének a jogdíj kifizetésével, amit az archívum használatáért elkért hozzájárulásból lehetne fedezni. Azaz tényleg minimális befektetéssel elérhető az lenne egyszerűen mindenkinek.
(Persze az új anyagok mellett rendszerbe be lehetne venni azokat, amiket egyszer valaki már kikért CD-n, hiszen ezt már nem kell újra kikeresni, digitalizálni stb. Ezzel a már régi anyagok is elérhetőek lennének kvázi melléktermékként… szintén gyakorlatilag nulla költségért.)
Benedek: ahogy arra már MP3Pintyo is utalt, a Magyar Rádióban nem ilyen egyszerűek a folyamatok, ahogy kivülről számodra tünhetnek. Én személyesen ezt látom a legnagyobb problémának: ismerve belülről a szervezetet és az évtizedek óta szinte változatlan döntési mechanizmust, nem látom - egyelőre - jelét annak, hogy a Magyar Rádió hatékonyan igazodna ehhez az új világhoz. Ehhez nagyon komoly stratégiai döntés kellett volna kb. 1996-97-ben (amikor ezt belül szorgalmaztuk és amikor még élenjárók voltunk az országban az internetes megoldásainkkal), egy ilyen stratégiához azonban felsővezetői szándék, ehhez pedig részükről tájékozottság kellett volna. Nem volt meg.
Így aztán minden, amit tapasztalsz e téren a Rádiótól, többnyire sok kis szigetszerű rendszer különálló működése, burjánzása vagy éppen vegetálása - nem egy átgondolt stratégiára épül. Tehát felesleges ebben átgondoltságot keresni.
Másrészt: az, hogy felajánlasz egy 300 gigás merevlemezt, az nagyon derék dolog részedről, de gondolhatod, hogy nem ez a probléma. Ahhoz, hogy a Magyar Rádió műszaki értelemben profin megcsináljon egy ilyen rendszert, ahhoz magas rendelkezésre állással kell rendelkezni, biztosítani kell azt is, hogy ha elromlik az a merevlemez, akkor meglegyen a másolat róla, stb. stb. stb. Szóval ez nem ilyen egyszerű.
Harmadrészt a jogdíjakkal kapcsolatban írod, hogy hát azt egyszerűen csak ki kellene fizettetni a felhasználókkal. No igen. 1996-ban (!) ezen elv alapján indítottuk az első rádiós oldalakat, a szolgáltató cég pedig úgy építette fel a 24 órás rádióhallgatást, hogy a tengerentúlon élő magyaroknak fizetniük kellett a szolgáltatásért egy havi díjat. (És tervben volt az archívum hasonló használata is, plusz akkor indult el az óránként hírek automatikus frissítése a neten…) Volt is nagy felháborodás a Rádióban, hogy hogy merészel egy külső cég pénzt kérni a közszolgálati rádió műsoraiért… De ez csak a történet eleje, hadd ne részletezzem tovább.
Inkább pozitív példaként hadd citáljam újra és újra a BBC-t, ahol ugyanekkor ‘95-96 táján megvolt a stratégia arra, hogy merre halad a tömegkommunikáció világa és hogy miért fontos átgondoltan felépíteni a portált. Ma a BBC a vezető portált adja Nagy-Britanniában…
Árpád
Mi is volt az a program? Világrádió vagy valami hasonlo nevu. Ha szuksegem lett volna ra akkor sem fizetek erte mivel sistergett az adas! Azert ez egy kicsit meglepo
Mellekesen a felso vezetes most tiltotta le a hangtarat tehat mar csak 2 hetre visszamenoleg lehet elerni. Termeszetesen ha a konkret URL cimet irod be akkor ugyanugy elerheto mint eddig
Ennyi a szakmai hozzaertesrol.
Ideznek Árpi hozzaszolasabol: \”többnyire sok kis szigetszerű rendszer különálló működése\”.
Ez sajnos egy igen nagy hiba. Ennek koszonhetoen olyan osszevisszasag van amit egy rakat ember nem latna at.
Termeszetesen a Radio szorgalmazza a lehetoseg kihazsnalasat azaz kozzetenni az Interneten a hanganyagokat csak egy a bokkeno. Azok akik ezen gondolkodnak es szeretnek kivitelezni egy kicsit maskepp gondolkodnak mint amit a jelenlegi webes tarsadalom megkivan. Biztos lesz javaslatuk, terveik de az olyan messze all majd a jelenlegi trendektol ami igen hamar bukashoz vagy eppen nulla merteku profithoz fog vezetni.
lenne kérdésem…
Magyar Rádió oldalán azt irják, hogy ” Hamarosan megújult Hangtár szolgáltatást
kínálunk Önöknek.
Továbbfejlesztett szolgáltatásunk elindításáig a letöltési
lehetőséget korlátoztuk.
Megértését és türelmét köszönjük!”
Mikor indul be a továbbfejlesztett szolgáltatásuk?
tudtok valamit?
Egyre sürűbben jön fel nekem
” server has reached its capacity and can serve no more streams.”
ez nem történt azelőtt, muszáj a MP3 formát hallgatnom a
hangtárból, azt nem tudom állítani percekre …. 1 órányi műsorokra van vágva, nem is a mûsor szerint, hanem órákra az óra szerint….
Irtam a Magyar rádiónak, de nem szoktak válaszolni.
BBC rádión is csináltak pár hónapja. Valaki újat vettek fel, az totál felfordította az egész letöltő oldalt, olyan sokan irtunk, hogy ujra visszaváltoztatták a régi jólbevált megszokott formára … ami használható is, nem mint az ujabb volt használhatatlan, félek hogy Magyar Rádió is valami olyasmit csinál…
A Magyar Rádió is elkezdi a Mogyer Álomi Vasutak szimptómákat mutatnyi..
Nemtom miért lehet az adásokat addig visszamenőleg hallgatni, keresni, amig megvannak..Nagy hülyeség szerintem…Vagy akkor megbiznának valakit, aki csinál egy ilyen oldalt, amit telerak reklámokkal akár, igy mindenkinek megérné..