Három jó fejlődési irány

Az utóbbi egy évben volt néhány téma, ami a blogszférát és a hagyományos sajtót egyaránt megmozgatta. Néhányat ki szeretnék emelni, mint jó példát arra, hogy igenis vannak bőven alapvető fejlesztések és jó irányba húzódó tendenciák.

Három dolgot emelnék ki, amik szerintem jó példák arra, hogy igenis van lényegi fejlődés sok területen, amit eddig talán kicsit “beálltnak” hittünk

Mobil és platformfüggetlen web
Hál’istennek úgy tűnik, a csilivili flash kora véget ért. Egyre több fejlesztő látja be, hogy a felhasználóknál a tartalom a nyerő és nem az, hogy kinek van menőbb tűz-effektje a weblapján. Ezzel egy időben a tartalom maga egyre platformfüggetlenebbé válhatott. Sok oldalt (az enyémet pont nem, mert kókány munka…) simán megnézhetünk mondjuk egy mobil böngészővel és a folyamat kezd egyre inkább még tovább tolódni. Egyre inkább teret nyernek az általam csak INW-nek (”internet, nem web”) csúfolt megoldások is. Tipikus példa mondjuk a Twitter, amit ugyanúgy használhatunk IM-en, mobilon vagy weben keresztül, attól függően, hogy kinek hogy kényelmes… a tartalom számít, a többi senkit nem érdekel. Remélem, hogy ez a tendencia annak ellenére erősödni fog még a jövőben, hogy sokan ismét az egyedi felületekre kezdenek fogadni: a flash videók meg kissé túlértékelődni kezdenek a Microsoft pedig akadozó Silverlight alapú weblapokat demózik négymagos gépeken. (A “villám” után nekik már csak némi “ezüstös fényre” futotta?)

3D alapú felhasználói felület
Általában webről szeretnék írni, de az asztali felületeknél is az elmúlt egy évben óriási változások indultak be. Mindhárom említésre méltó OS-ben kezdenek egyre jobban teret hódítani a 3D-s felületek. Ennek az az előnye, hogy az ablakkezelés önmagában kevésbé terheli a processzort, hiszen a megjelenítést főleg a grafikus kártya végzi, így némi felszabaduló teljesítményt nyerünk, illetve a munka is egyenletesebb lehet, hiszen a tipikus megjelenítési feladatok, amik akadni szoktak (pl.: agyonterhelt gépen lekicsinyíteni egy alkalmazást) optimálisabban mennek ezzel a módszerrel. Persze egy lépés előre kettő hátra a dolog, hiszen, amit nyer az ember a kevesebb processzort igénylő ablakkezeléssel azt kétszer elveszti a mozgó háttérrel és hasonló szörnyszülöttekkel. Éppen ezért, ha vérszemet kapunk is figyeljünk arra, hogy csak olyan effekteket engedélyezzünk, amik nem folyamatosan futnak, csak felhasználói akcióra reagálnak. (A mozgó háttér folyamatosan eszi a gépet, az imbolygó ablak csak akkor, ha mozgatjuk.) Amiért ezt megemlítettem az, hogy nagyon jól látszik, hogy igen is van fejlődés az asztali felületekben. Igaz, hogy egyelőre kicsit sárga és kicsit savanyú, hiszen sok OS fejlesztő abban a tévhitben él, hogy a felhasználóbarát és a csilivili szinonim fogalmak, de már csak néhányezret kell aludnunk és akár jól működő, produktivitást segítő felületet is használhatunk.

Pontatlan kernel
Aki nem használja játékra a gépet, annak nem igazán jön le, hogy volt bármiféle hardveres fejlődés az elmúlt öt évben. (A szerzőnek ennyi idős az otthoni gépe.) Amikor azt hisszük, hogy a hardver-szoftver kapcsolat már ideális néha előjön egy-egy ötlet, amire mindenki azt mondja: “ez nem nekem jutott eszembe”, vagy hogy “sose hittem volna, hogy ez lehetséges, de mennyire triviális és ötletes”. Na ennek a tipikus példája az általam csak pontatlan kernelnek csúfolt újítás, ami mindenkinél megcsengette a vészharangot, hogy igenis lehet optimalizálni. A dolog lényege, hogy egy ötéves is megértse: Ha azt mondom valakinek, hogy holnap találkozunk, azt nem ezredmásodperc pontosan értem. A programok, amikor futnak is sokszor ilyen időpontokban gondolkodnak: “egy másodperc múlva frissül a felület”, “egy tizedmásodperc múlva megnézem kaptam-e választ a hálózati kérésemre” stb. A probléma az, hogyha sok program fut, ezek folyton nem sürgős, piti műveletekkel árasztják el a processzort. Márpedig a processzoroknak van egy olyan tulajdonságuk, hogyha éppen semmi dolguk, akkor (akár századmásodperces nagyságrendű) pihenéseket ejtenek meg. (A C3 állapotra gondolok.) Ilyenkor nagyon kevés energiát használnak, így kicsit jobban le tudnak hűlni és kevés energiát fogyasztanak. Ám, ha a programok folyton a maguk piti problémáikkal felkeltik, akkor ezt nem tudja eljátszani. A megoldás: pontatlanítsuk a programok időzítését úgy, hogy ezeket az apró feladatokat el tudja egyben végezni a processzor, majd “pihenhessen” egy kicsit. Így energiát spórolunk, ami mondjuk egy laptop esetében akár 20%-al több működési időt is jelenthet. Mindezt úgy, hogy semmi nem változik. Ezt azért hoztam csak fel, mint példát, hogy látni lehessen, hogy igenis az szoftverfejlesztés legalapjaiban is még kreatív ötletekkel igen jelentős változásokat el lehet érni.

Persze még sorolhatnék példákat, mert bőven vannak. (Ha minden jól megy) a következő cikkben azokkal a fejlesztésekkel, ötletekkel szeretnék foglalkozni, amik szerintem messze túlértékeltek. (Vigyázat: az sokkoló lesz!)

Bréking:

A cikk megírása után 10 perccel hirdették ki az idei Goldeblog verseny kategóriánkénti jelöltjeit és én is fent vagyok a listán. Ugyan az “üzleti blog” kategóriát nem igazán értem, de javaslom mindenkinek, hogy szavazzon rám!

Kapcsolódó bejegyzések

1 Hozzászólás - “Három jó fejlődési irány”


  1. 1 Leroy

    A pontatlan kerneles temahoz: az Intel raallitott par fejlesztot, hogy Linuxon csokkentse mindenfele szoftvereknel a “celtalan” felebresztes gyakorisagat. A http://www.linuxpowertop.org/ oldalon csekkolhato, miket talaltak es miket javitottak. (Gondolom reszben ez is ihlette a post ezen reszet, de azert egy link mindig jol mutat :) )

Te mit gondolsz?